Hogyan ne főzzünk Cannelloni-t

Ilyennek kellett volna lennie...

Pénteken követtem el a merényletet. Leginkább magam ellen, mert a kész mű 5/6-át nekem kellett megennem. Annyira nem lett rossz, viszont jó példaként szolgál a főzés során bekövetkező kényszerű evolúcióra.

A Cannelloni olasz tésztarolád, amely persze őshazájában in situ készül, nálunk viszont szárazon és dobozban kerül a polcokra, aminek a sajnálatos következménye, hogy a kemény tésztacsövecskék egy része törött. Ezeket kéne tölteni. A koncepcióm szerint oliván hagymát övegesre főztem, majd jött a kínai kreációmból megmaradt shitake gomba (ami a változatosság kedvéért japán...), egy kis paprikás szalámi a hazai ízek végett, illetve apróra vágott paprika és uborka. Ízesítésként a kötelező só mellett a bazsalikom szolgált. Eddig rendben is voltam. Csakhogy nem vettem komolyan a doboz figyelmeztetését, miszerint 1l víz/100 gr tészta szükségeltetik a főzésnél, így sikerült összefőznöm az egyébként is terjedelmes tésztahengereket. Fejszámolás igazolta a hiba okát, mert tényleg nem volt 2,5 literes az edény... Egyszóval volt egy kupac összeragadt tésztám, amibe bele kellett volna tunkolnom a tölteléket. Ez kilátástalannak látszott, mint az is, hogy valami ehető kerül az asztalra. Pedig nagyon éhes voltam, kopogós szemmel voltam kénytelen irányváltásra terelni a főzést. A B-terv lasagne volt. Fogtam a masszát, egyenként szétszedegettem a tésztát, kibontva lapokat csináltam belőlük, amiket tepsibe fektettem. Majd jött a töltelék, és újabb sor tészta, s így tovább egészen a készletek erejéig. Kétségbeesésemben még az egészet leöntöttem egy konzervnyi paradicsomszósszal, biztos ami biztos alapon, és beraktam a sütőbe. A végeredmény nem hozott szégyent a lasagna kategóriára, de azért nem voltam teljesen megelégedve az eredménnyel. Hiába, én csak alkotni tudok a konyhában, tésztát főzni nem...