2007. jan. 29.

Budapest reload


Ars poetica: "I don't design nice buildings - I don't like them. I like architecture to have some raw, vital, earthy quality."
/Zaha Hadid, The
Guardian, 2006/


Nem tudom, ki hogy van vele, de a keserű tapasztalatok alapján én azt szűrtem le a modern építészettel kapcsolatban, hogy az embernek önkéntelenül is két dolog jut eszébe, ha meglát egy kortárs remekművet: 1. ilyet én is össze tudnék hányni egy számítógép segítségével, 2. a tervezőjét valami intézetbe záratnám, vagy rögtönítélettel dióba töretném. Természetesen nem állítom, hogy nem születhetnének innentől arrafelé jó építészek és jó alkotásaik, csak valahogy kevés ilyet találni. Vagy csak én nem értek eléggé korunk művészetéhez, és ezért nem tudom eldönteni két kockaépületről, hogy melyik a zseniális szellem, és melyik a gyenge utánzó terméke.
Be kell vallanom, hogy tulajdonképp egyáltalán nem szeretem az üvegmonstrum kockahalmazokat. Meg lehet kövezni érte, de én már csak ilyen menthetetlenül
konzervatív vagyok. Hiába szemezek évek óta a Kálvin téri irodaházzal, vagy a MOMmal szemközti üvegdereglyékkel, noha szinte megszoktam a látványukat, szeretni mégsem tudom őket. Azazhogy, éppen az a baj, hogy megszokni sem tudom őket, egyfajta vizuális szálkaként hasítanak minduntalan a szemembe, akárhányszor rájuk vetem szemeim. És ez a legnagyobb baj. Mert lehet, hogy régen is megdöbbentette az újszerű építészet az adott kor emberét, de idővel megbékélt vele, mert rájött, hogy az értéket hordoz, és emberi. Mert egy monumentális épület lehet felemelően is nagy, mint egy csodálatos gótikus katedrális, meg összeroppantóan drabális is, mint a legtöbb mai épület. Úgy vettem észre, hogy az egyik jellegzetes tünet, ami alapján fel lehet ismerni a silány építészetet, az az, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja az adott épület illeszkedését a környezetéhez. Mi, hogy egy templom van azon a téren? Kit érdekel? Legjobb lenne lebontani, zavaróan ósdi, és a telket jól lehetne hasznosítani... Az ilyen gondolkodástól kiborulok, mert a gőgös individuum materiálisan is megjelenik az adott épületben és fejti ki hatását szinte kézzelfoghatóan.

Nagyon úgy tűnik, hogy Budapest is a modern építészet harcmezejévé válhat a nem is oly távoli jövőben. A félelmem pedig az, ha még eddig nem derült volna ki, hogy nem segíteni, hanem behódoltatni jönnek majd minket az üvegmonstrumok és betonkolosszusok. Az első ütközet a Szervita téren dőlhet el, amelynek rendezésére a legkülönfélébb ötletek születtek már. A maestra egy iraki születésű hölgy, bizonyos Zaha Hadid, aki nem is a kispályások közül való a maga Pritzker-díjával. Ettől függetlenül, arroganciája szinte süt az épületeiből, ahogy fittyet hány mindenre és mindenkire, s noha bizonyos vonalvezetései és megoldásai figyelemreméltóak, összeségében csak remélni tudom, hogy nem az ő egyik lázálma fog megvalósulni, mert sem egy üvegtoronyra, sem pedig egy oldalára fektetett óriás fülhallgatófejre nincs szükségünk a belvárosban. Egyébként sem értem, hogy miért kell külföldről hozni valakit, aki semmit nem tud és nem is akar tudni rólunk, a kultúránkról, és mint az elefánt a porcelánboltban, a maga képére akarja alakítani a mi élőhelyünket. Mert lehet, hogy Cincinattiban az emberek szeretik, ha az egymásra dobált kockák alatt kell sétálniuk, de én kötve hiszem, hogy egy felfordult vizicsiga olyan hűdejó közösségi teret hozna létre nálunk. Persze lehet, hogy mindezt csak én gondolom így, míg az Orco csoport, az Urbanissmus gittegylet, és mindenki más pedig felszabadítóként fogja üdvözölni a győzedelmes modernizmus bevonulását poros kishazánkba, de majd kiderül, hogy mi lesz. Úgysem a kisemberek döntenek ilyen kérdésekben, az ízlést diktálják, szépen lassan, hogy megérthessük, mi pedig szoktathatjuk majd a szemeinket az új világrend üvegkalickáihoz...

p.s. A Zindex szavazása vagy bunda, vagy tényleg én vagyok ódivatú ízléssel megáldva. Ez kell a népnek? Tessék szavazni! Aztán ne sírjon a szánk, ha megkapjuk a hőn áhított amőboidákat!

Itt az amcsi, hol a zatom?


(Frakcs a a képre!)

2007. jan. 28.

Fletó 23 pontja


Na, ezt megcsinálta! Annyit írt, hogy végig sem lehet olvasni. El lehet persze, ha valakinek van hozzá türelme. Nekem nem volt, ahhoz nem elég jó olvasmány, a stílus már ismerős, de még nem sikerült megszoknom. Nem is fogom. De inkább a tartalomról...

Ahogy vártam, pontatlanságok és nyakatekert gondolatmenet. Pontatlanságként elég csak újfent az Árpád-sávos zászlót megemlíteni. Pedig azt hinné az ember, hogy nem bonyolult a képlet, egyszer össze kell számolni 8 sávot, másszor pedig 9 sávot, amihez a gyengébbek kedvéért nyilaskeresztet is csatolnak, csak hogy felismerhetőbb legyen. Azért ezek alapján egy ovodás is megtudná különböztetni III. Bélát a hungaristáktól. Aki meg nem, az vagy hülye, vagy tudatosan torzít. Lehet választani! Egyébként részvétem a bibói szellemiség örököseinek, mert az ijesztő, hogy Fletó kezd el Bibóra hivatkozni. Sőt, most már ott tartunk, hogy a szocik nem csak hogy baloldaliak, de nemzetiek is, és a demokrácia védői a liberálisokkal és az MDF mögött gyülekező konzervatívokkal együtt, szemben a csúnya populista radikális narancskörrel. Meg kell hagyni, ügyes... Meg van az ideológia hozzá, hogy a partvonalra húzódott Fityiszt az öltözőig szorítsák. Tehát felosztották a pályát jófiúkra és rosszfiúkra, mint egy igazi amcsi filmben, főszerepben Ferivel, aki helikoptergépágyúval tisztítsa a hazát a demokrácia ellenségeitől. Hm... Persze a megfogalmazás leheletfinom, mert hogy ők is hibásak kicsikét, de hát nem úgy, meg nem annyira, bezzeg a... Mielőtt bárkinek is illúziói lennének, le kell szögezni, ez nem egy nagy államférfi lelki gyötrődése, nem egy új Széchenyivel van dolgunk, csupán egy újabb politikai hirdetést nyomnak a képünkbe. Persze gazdagon megspékelve általános iskolák szintjét súroló történelemórával, ahonnan levezeti, hogy az MSZP identitásának alapját tulajdonképp Kossuth és Széchenyi adja meg. Ejha! Nem csoda, hogy olyan jók a fiúk-lányok!

Apropó, populizmuizmus! Mert ez az egyik kulcsszava a nagyesszének. Az agytröszt nyilván sokat törte a fejét, mivel lehetne emblematikusan megbélyegezni a legnagyobb ellenzéki gruppát, a már jól bejáratott radikalizmus hangoztatása mellett. A baj csak az, hogy még nem igazán tiszta Fletó előtt, mi is az a populizmus, mint az a Die Welt-nek nyilatkozva ki is derült. Pláne, amikor az apátiát is bekeveri a képbe. Mert ha világos lenne a populizmus mibenléte, akkor észrevenné(nk), hogy jelenleg mindkét nagypárt, sőt szinte az összes magyar politikai párt erősen populista húrokat penget. Mert sokféle hangszínben van populizmus, van kulturális, meg piaci populizmus is, ezekben pl. igen erős a szoci tábor. A populizmusban pont az a csábító, hogy a kellően cerebrozombivá tett tömegeket igen egyszerűen be lehet etetni a megfelelő hívószavakkal, amikkel később mozgósítani lehet a másik tábor zombihadával szemben. Akkor meg miről beszélünk? Sajnos hiába várunk igazi, mély önismereti elgondolkozást a jelenlegi politika elittől, egyelőre meg kell elégednünk a mímelésével. És itt bukik el az egész "jajdenagyonakarokMagyarországotépíteni" fellobbanás. Mert ez nem elég. Erkölcs nélkül nincs becsületes munka, és nincs rajta áldás sem, ami az eredményen is meglátszik. Mert az átkosban virágzó mutyizás nem tűnt el a rendszerváltással, sőt most virágzik csak igazán. Ezért érzik sokan úgy, hogy csak "módszerváltás" történt. És igen, valami apátiafélét érzünk meg csalódottságot, sőt néha dühöt is. Meglepő? Szóval hiába zúdul ránk a nagy reformok özöne, és konvergálunk erősen a nagy nulla felé, csak hiú ábránd, hogy olyan összetett problámákat, mint az egészségügy, oktatás, nyugdíj, államigazgatás és államháztartás, pusztán akarattal jobbá lehet tenni. Nem, ez nem elég, mert amíg a "tudatlanság: erő", és ezt tudatosan kihasználják, addig a méltatlan sáfárok munkája nem terem gyümölcsöt.

2007. jan. 24.

Egy apafijú kapcsolat rajzban














Íme a tavalyi győztes a "rövid" animáció kategóriában. Ez nem is annyira rövid, majdnem félórás a teljes mű. A mostaniak közül talán a dán költő hasonlít hozzá, de ez még nem biztosíték az aranyszobrocskára. A Pixar és a Motkánycsalád között talán egy nevető harmadik fut be. Ha nagyon meghatódnak a szavazók, akkor lehet hogy a Mulanhugi gyufaáruslány lesz a győztes, de még reménykedjünk mi is a csodában, mert eredetiségben és kisköltségvetésben erősek vagyunk.

2007. jan. 23.

Bravo, Maestro!

















M. Tóth Géza Maestro c. rövid animációs filmje az Oscar-díjért száll versenybe! Hajrá! (Frakcs
a képekre és nézd meg magad!)


És a vetélytársak.
"No time for nuts" (Le a Motkánnyal! Egyébként bírom a kis mániákus szőrmókot...)

















A kis gyufaárus lány (a zene gyöny
örű és jól illik a képekhez, bár az egész valahogy Mulanos-csöpögős lett...).












A dán költő (a film norvég, és cs
ak részletet találtam belőle).



























És végül a kis alien történetét elmesélő Lifted a Pixartól (ez a Ratatouille-vel fog megjelenni, úgyhogy ne frakcsionálj).

Raptor kicsiben, és huss!


Mindig is odavoltam a dinókért. Paleontológus szerettem volna lenni, persze csak a markolóvezető után. Meg persze hadvezér is szerettem volna lenni, de ilyen munkakört csak kevesen töltenek be és általában tragikus végkifejlettel... Óriási élmény volt, amikor Prágában láthattam Archeopteryx és Ichtyosaurus leleteket. Szóval most kiélem ilyen irányú érdeklődésemet, és számot adok egy igen érdekes leletről.

A képen látható tollas gyíkfélét Microraptor gui-nak hívják. Azért, mert egyrészt rokoni viszony fűzi a többi raptorféléhez, mint például a Jurassic Parkkal befutott Velociraptorhoz, meg aztán kínai tudósok fedezték fel, akiknek vicces neveik vannak (Zhao Xijin paleontológus nevéből valahogy gui lett, bár nem tudok kínaiul...). Egyébként 2000-ben került elő az a lelet, amelyen tökéletesen látszanak a tollak lenyomatai mind a melső, mind pedig a hátsó végtagokon. A kis dögök olyan 125 millió éve éltek, a korai Kréta korban, és elég aprók voltak, a teljes hosszuk 55 és 77 cm közötti, beleértve a hosszú farkukat is. A legnagyobb fejtörést természetesen az okozza a tudósoknak, hogy egyrészt megmagyarázzák, miként használták egyedi tollruházatukat, másrészt pedig, hogy elhelyezzék ezt a láncszemet az őshüllők és a mai madarak ősei közé.

Az első probléma az, hogy az első ismert madárelőd, az Archeopteryx már a késő Jurában, mintegy 150 millió éve megjelent, tehát korábban, mint a Microraptor. A kérdés tehát felmerül, hogy vajon nem párhuzamos fejlődési irányokról van-e szó, amely esetben a Microraptoré lehet zsákutca is
. A második, hogy bár adott a tollazat ténye, fogalmunk sincs hogyan és mire használták. Bár reflexből rámondjuk, hogy repülésre, a vizi életmódot sem lehet kizárni (lásd vizimadarak, a pingvin sem tud repülni), és a repülés módja sem mindegy. Hiszen bár a szúnyognak is van szárnya, mégsincs rokonságban a denevérrel. Ez esetben csak analógiáról van szó, szemben a homológiával. És persze különbség van az aktív repülés és a passzív repülés, a siklás között is. Van átmenet a kettő között, de a csont és izomszerkezet, valamint a siklófelület nagysága alapvetően meghatározza, mire képes a tulajdonosa. A legtöbb feltevés szerint fáról fára siklott ez a lény, mint a repülőmókusok. Vajon a tollak megtették-e ugyanazt a szolgálatot, mint a folytonos bőrredő? Kérdéses. Az viszont valószínű, hogy egy sikló életmódból nem fejlődött ki aktív repülőmozgás, mint ahogyan a repülőmókus őséből se valószínű, hogy denevér lett. Egyszerűen eltérő mechanizmusokról van szó, amelyek eltérő szerkezetet igényelnek. És a csipő felépítése egyetlen dinoszaurusznak sem tette lehetővé, hogy jelentősen szétterpesszék a lábukat. Azt tehát el lehet vetni, hogy spárgában repültek. A legvalószínűbb, hogy a fáról elrugaszkodva szabadesésben gyorsultak fel annyira, hogy kurta melső végtagjaikon átszálljanak a következő fára. A talajon nyilván idétlenül mozogtak, de a fákon való életnek sok előnye van, és abban a korban én sem mászkáltam volna egy platformon T-Rexekkel.


2007. jan. 22.

Csőcselék


"A népnek műveltségre nézve legalacsonyabb osztálya, az a tömeg, amely alacsony gondolkozásmódjával legkevesebb érzéket tanusít a törvényesség, a műveltség és illendőség iránt. A szegénység maga nem jellemzője a csőcseléknek" (Révai Nagy Lexikona)



Akinek van füle a hallásra, hallja.

Démoneykrácia



Eddig igyekeztem kerülni a belpolitikát, de mivel mégiscsak érint minket, és sajnos fájóbban, mint az, hogy törlik kedvenc tévésorozatunkat (bár már ezért is gyilkos indulat tör az emberre...), úgyhogy ezennel elindítjuk ezt a kategóriát is. A cím lehet, hogy hülyén néz ki vagy hangzik, de majd megszokjuk, mint minden mást is. Ha nem szoknánk meg mindent, talán nem itt tartana a politikai "kultúránk". Bár már eddig is kiderült, szeretem a halmozottan összetett szószörnyetegeimet, most adok néhány segítséget is az értelmezéséhez. Ihletként Müller Péter "manikrácia" és Jankovics Marcell "démonkrácia" kifejezése szolgált. A mondanivaló hasonló, mivel szerintem is ezek irányítják a színfalak mögött a politikát: a pénz (mani) és valami gonosz szellemiség (ez lenne a démon). Hogy miként s merre folydogálnak a mammon folyamai, és hogy milyen eszmeiségnek vagy izmusnak becézik torzgyermeküket, az lehet eltérő, de az a fránya démon valahogy felettébb hasonló. Ezt próbáljuk fülöncsípni.

Az országnak, melyben élünk, s melyet hazánknak is mondunk, van hivatalos államformája és politikai rendszere. Ezt nem is kérdőjelezem meg, szó sincs róla. De csak úgy játszásiból, én ezennel most kikiáltom démoneykráciának. Mert szerintem, ez illik rá legjobban. Mondjuk nevezhetnénk oligarchiának (kevesek uralma), ochlokráciának ("csőcselék" uralma), pártokráciának (ez elég érthető...), plutokráciának (gazdagok uralma), de kleptokráciának (tolvajok uralma) és kakisztokráciának (legrosszabbak uralma) is. Csak ezek olyan keményen fejeznék ki a valóságot, így marad a konformizmus jegyében az újszülött kifejezés. Én máris megkedveltem bájos csetléseit...

Lehet, hogy túlzásnak tűnik egy nem tökéletes, de mégiscsak működő rendszert, a demokráciát, ilyen durva gúnynevekkel csúfolni, mindenesetre nekem nem magával a formával, mint inkább a tartalommal kapcsolatban vannak fenntartásaim. Mert amit tapasztalunk, az siralmas. Mindkét mogulpártnál a végső kártyát próbálják lehívni, de kis szerencsével talán sikertelenül. A totális hatalomkoncentráció lenne a joker, de remélhetőleg ezt kijátszani nem lesz mód. Már ígyis sok kárt okozott ez az ostoba játék. A jobboldalon már jó ideje követhető ez a folyamat, s most a túlparton is próbálkoztak, de kifütyülték a sötét királyt saját gyalogjai, sőt még tisztjei is. Blama, de várható volt. Egy magyar Putyinkára még az elvtársak sem vágynak. Főleg, hogy még egy sáncolást sem képes rendesen megcsinálni, s teljhatalomra vágyik a teljes sakktábla felett. Persze a másik oldal is szánalmas, ott meg bástyáktól egészen a világos vezérig mindenkit hírbe hoznak, hogy a koronára vágynak. Ügyes csel, így még kevésbé mer majd bárki is kritikát megfogalmazni a Legfőbb Hadúrral szemben. Pedig érdemi kritika nélkül nincs előrelépés, és ez az ami legjobban jellemzi ezt a politikai állóvizet. Mert viharok vannak, de csak annyira, mint amikor belepukiznak a kádba. Érdemi változás, az nem sok van. És nem csak egy rendszer merevedett meg egy kifacsarodott pozícióban, de egy végtelenül rossz beidegzés is rögzült az emberek fejében. Cerebrozombik nemzetévé lettünk, akik parancsra ugranak a másik nyakának, mint a harciebek. És azt se látják, hogy családtagjaik vagy barátaik nyakát szorongatják habzó szájjal, feltételes reflexektől hajtva. A kondicionálásban pedig jók a politikusaink, másra úgysem alkalmasak...




2007. jan. 16.

Long live..!



Az angolok valamit most megmutattak Amerikának. Például, hogy van még élet a poros óhazában. És ehhez nem is tizenéves sztárocskák kellettek, hanem "csak" három "öregecskedő" komédiás, akik Shakespeare-en nőttek fel, és konyítanak is valamit az igazi színészethez. Hugh Laurie zsinorban másodszor, Helen Mirren egyszerre duplázva (I. Erzsébet; A királynő), és Jeremy Irons is másodszor kap glóbuszt (A szerencse forgandó-ért 1991-ben a Golden Globe mellett Oscart is kapott). De ki ne hagyjam Bill Nighy-t sem, aki szintén nem ma kezdte a pályát, és ifjú partnernőjét Emily Blunt-ot (Gideon's Daughter, apa és lánya, két Aranylabda rendel!). A sort Sasha Cohen zárja, aki szintén tarolt az idén Borat kalandjaival, és bizony ő is szigetországi. Nem mellesleg zsidó származású, úgyhogy ezek után vicces, hogy antiszemitizmussal vádolják. De a világ már csak ilyen... Én nevetek az egészen.

Visszatérve, az egészet úgy értékelem, mint egy fricskát az amerikaiak orra alá, hogy vegyék már észre magukat, mennyire értékválságban vannak és taszítanak oda másokat is. Mert nézzük meg a többi díjazottat is: a fekete vonalon Forest Whitaker és a Dreamgirls stábja illetve Eddie Murphy domborít, míg a latino különítmény az Ugly Betty-ből, America Ferrera címszereplőből, és az Inarritu rendezte mexikói csodából, a Bábelből áll. És ezek után volt képük megkérdezni Inarritu-t, hogy mit gondol arról, hogy a három felkapott mexikói rendező népszerűbb a kritikusok előtt, mint az amerikaiak. Talán, mert jobbak és eredetibbek, kedves akcentust tör
ő riporternő... Hogy mire akarok kilyukadni? Nos, valahogy az az érzésem, hogy új kolonizációra lesz szükség, szellemi értelemben, mert a kavbojok valahogy nem képesek már felmutatni azt, mint hajdanán. Clint Eastwood is mivel nyert? Iwo Jima történetének japán oldalával. Végre nem csak a zászlólobogatató amerikaiak történetét látjuk (azt is, csak az a másik filmje), hanem a legyőzöttekét, akik ugyanúgy szenvedtek és haltak meg becsületből, a hazájukért. Amint el is mondta, annak a 21.000 japán hősi halottnak állít emléket, akiknek csak a levelei maradtak fenn, és hogy a film alapján megismerjük a történetet, amit a legtöbb japán sem ismer (az amerikaiakról ne is beszéljünk...).

Összeségében tehát 9 Globe-ot szereztek az angolok, ami nem kis teljesítmény egy amerikai díjátadón. És három esélyes Oscar-ra is... Számomra a tanulság az, hogy ezek után vétek lenne feladni európai öntudatunkat és kultúránkat az amerikai hatásra, mert ez a legnagyobb kincsünk.

2007. jan. 14.

Mindnyájunknak el kell menni?


Még, még, még, még, még... ennyi nem elég! Ismerős.

Bokros Gyuri azt üzente,
Elfogyott a regimentje,
Nosza küljünk harmincezret,
Azzal tegyünk ottan rendet!

A napokban adták a Jó reggelt, Vietnám!-ot, és valahogy nagyon hasonló a helyzet. A film csak apró epizódokkal ábrázolja, de eléggé világos a nézőnek a helyzet, ahogy szép lassan növelik az amerikai erők létszámát (553.000 volt a végső létszám). Aztán mi lett az eredménye? Megtanulhatták volna, hogy bizonyos szituációkat nem lehet pusztán katonai erővel rendezni. A fegyver nem mindenre megoldás, és gerillaharc ellen nem számít a katonai fölény sem. És persze ha nő a létszám, az érinti a szövetségeseket is. Magyarokból is kétszer annyi lesz, hős hadügyminiszterünk meg pompázik a katonaruciban, holott életében nem volt katona. Szóval nagyon nincs ez jól így. Talán a demokraták megelégelik végre a dolgot és tesznek valamit az ügyben...

Arany golyóbis 2007 - tippek és győztesek


Holnap kiderül, kik illetve mely filmek indulnak jó eséllyel az Uszkárért, hiszen ennek valamelyest indikátora a Golden Globe. Természetesen ne legyenek illúzióink az amerikai filmipar kapcsán, nem a legjobbakról lesz szó, sokkal inkább arról, miket favorizál az "álomgyár" köré épült klientúra. Persze van, amikor mi nézők is elégedetten hátradőlhetünk, mert győzött az igazság. Meglátjuk... Mindenesetre (részint újra) közzéteszem a tippjeimet, illetve hogy kinek drukkolok. (illetve az eredményeket, vastagon szedve)


Cecil B. DeMille Award - Warren Beatty (életműdíj, úgyhogy ez már biztos...)

Legjobb film (dráma) - A tégla (Bábel)
Legjobb film (musical/vígjáték) - Borat (esetleg Dreamgirls, csodálkoznék...)
Legjobb rendező - Martin Scorcese (noha Clint Eastwood kétszeresen is jelölt, ő is befuthat)
Legjobb férfi főszereplő (dráma) - Forest Whitaker (DiCaprio szintén kétszer neveztetett...)
Legjobb férfi főszereplő (musical/vígjáték) - Johnny Depp (de Cohen miatt lehet, hogy nem)
Legjobb női főszereplő (dráma) - Helen Mirren (ez elég biztosnak látszik...)
Legjobb női főszereplő (musical/vígjáték) - talán Beyonce, de nem 'tom... (Meryl Streep)
Legjobb férfi mellékszereplő - Jack Nicholson (de ha nem, az se szégyen...) (Eddy Murphy)
Legjobb női mellékszereplő - valamelyik Bábeles csaj... (Jennifer Hudson)
Legjobb eredeti forgatókönyv - A királynő (A tégláért kicsit égő lenne...)
Legjobb idegen nyelvű film - Levelek Iwo Jimáról (japán ruleZ!)
Legjobb animációs film - Verdák (gyengus a mezőny)

Legjobb tv sorozat (dráma) - Heroes (persze Jack Bajer elintézheti...) (Grey's Anatomy)
Legjobb tv sorozat (musical/vígjáték) - The Office (nem biztos, hogy meg is érdemli...) (Ugly Betty)
Legjobb férfi szereplő (dráma) - Hugh Laurie (hajrá! de Dexter sajnos esélyes...)
Legjobb női szereplő (dráma) - Ellen Pompeo (Kyra Sedgwick is megérdemelné...)
Legjobb férfi szereplő (musical/vígjáték) - Steve Carrel (even Stepven?) (Alec Baldwin)
Legjobb női szereplő (musical/vígjáték) - valamelyik született, talán Huffman (America Ferrera)
Legjobb mini-sorozat - I. Erzsébet (csupa királynők, mi?)
Legjobb női főszereplő (mini vagy tv) - Hellen Mirren idén tarolhat, kétszer is jelölték ide...
Legjobb férfi főszereplő(mini vagy tv) - Matthew Perry (jó napja lesz?) (Bill Nighy)
Legjobb férfi mellékszereplő - Masi Oka (from Heroes... és megint japán) (Jeremy Irons)
Legjobb női mellékszereplő - Katherine Heigl (Grey's) (Emily Blunt)

2007. jan. 9.

Jég veled józanész!


Még mindig meglepődöm, pedig már megszokhattam volna, hogy a legképtelenebb műsorokat is képernyőre tűzik a kereskedelmi tévéink. Ugyanis a táncműsorok sikerén(?) felbuzdúlva a néhai csigatévé most jégrevűt készül elénk varázsolni. A nyugatról importált műsorok "bája" ismét megkísért minket, persze mi mindent gagyibban kapunk, úgyhogy a sírva röhögés garantált. Mert mint bebizonyosodott, celelebecskéink néha még a táncparketten is úgy mozognak, mintha süppedő mocsárban kéne eltáncolniuk a hattyú vonaglását, ezek után sejthető mit művelnek majd a jégen. Mivel Sztárok a jégen lesz a neve, feltételezem, hogy a "Stars on ice" és a "Skating with the Celebrities" közül az előbbinek lesz a klónja (azóta vettem észre, hogy elvileg pont fordítva. Na ennyit a logikáról...). Amely egyébként igencsak bukta még az amcsik közt is. Szóval el lehet képzelni... Meg azt is, hogy a rivális stroboszkópadó sem marad ki a dologból, s ők meg a másik műsort kopizzák, s a Frász után ebben is az övékének lesz nagyobb sikere. Már amennyire... Mert az egész ott bukik el, hogy nálunk mindig azokat futattják celebként, akiket az átlagember még az állatkertbe se tenne ki mutogatni. És mint az a képen is látható, külhonban legalább annyi eszük van, hogy lehetőleg nem trottyos aggastyánokat meg tehetségtelen falábúakat szednek össze, hanem viszonylag rátermettebb fiatal hírességeket, akikből még kinézhető valami épkézláb megmozdulás. Mi meg kapjuk Nagy Ferót, Damu Rolandot (ez meg ki a fene? de nem kell felvilágosítani, nem érdekel...), meg Nacsát, és Piringer Patríciát előléptetik műsorvezetőből közröhejnek. Tilla most nélküle lesz unalmas. Csollány Szilvesztert sem értem, miért ment bele, de legalább ő sportolóként fog lebőgni. Egyszóval minden esély megvan rá, hogy ismét elhasaljon a varázsdoboz egyik mogulja, de nem hinném hogy tanulnának ebből, hisz a Bándi-kuplerájnál sem tették. Akit pedig érdekel az egész, inkább nézze az orosz verziót Goncsarovval meg Jagugyinnal, mert azért náluk valahogy nagyobb hagyománya van az egésznek...

Repül a bálna...


A szomáliai helyzetet korábban már vázoltam. Újdonság az ügyben, hogy a világ ovóbácsija is beavatkozott a helyzetbe, és kiküldte szárnyas fejvadászait, hogy megtorolják az amerikai követségek elleni támadásokat. Feltéve, hogy a támadott falvakban tényleg a rosszfiúk haltak (csak) meg a támadásban. Őszintén szólva, nem is gondoltam hogy a képen látható AC-130-ashoz hasonló gépszörnyetegek még a második világégés után is ennyire kapósak. Mert maga az elv nekem kissé morbid, hogy egy átalakított böhöm nagy szállítógép köröz a célpont felett, és bal oldalából jól megsorozzza a rosszfiúkat. Persze nem becsülném le, ha találkoznom kellene vele, és futhatnék a gatlingjai, vulcanjai és tarackja által köpködött lövedékek záporában. És ha belegondolunk, Afrikában egy ilyen azt jelenti, hogy a nádtetők fölé egy komplett repülő tüzérüteg szolgáltatja az égbolt aláfestétését. Egyébként a tálibok már mesélhetnének a tapasztaltakról...

Amit leszűrhetünk: 1) Az USA lépett Szomália ügyében, és képes is lépni, lévén van flottája a környéken 2) légicsapással nem lehet túl nagy stratégiai győzelmet aratni, úgyhogy ez csak megnyitás volt a sakkpartin 3) örülhetünk, hogy olyan országban élünk, ahol a fejünk felett utasszállítók röpködnek, és nem olyan gépek, amelyek nehéztüzérséget rejtenek a hasukban.

No. 1


A hír röviden ennyi: a köztársasági elnök aláírta Nenad Puljezevic honosítási kérelmét, így a világ egyik legjobb kézilabda kapusa a Pick-Szeged mellett immár a magyar válogatottat is erősíti, ami jó omen a világbajnokság és a majdani olimpia előtt.

Az egész azért fogott meg, mert örök kérdésünk, hogy "mi a magyar?", és direkt nem a "ki a magyar" kérdést említem, mert ez nem eldöntendő kérdés, hogy xy az-e, hanem egy minőségbeli jellemző. Mielőtt bárki is félreértené, ez nem azt jelenti, hogy magyarnak lenni egyenlő azzal, hogy különbek vagyunk másoknál. Nem, sokkal inkább azt, hogy aki vállalja magyarságát,
tehát ő annak érzi magát, az egyúttal óriási felelősséget kap, mely magyarságával együtt jár. Mert maga a nyelv is, ami a magyarság egyik legerősebb megtartója és értéke, sok ezer éves múltjával oly örökség mindannyiunk számára, hogy ápolásának és méltó használatának elmulasztása súlyosan érint mindannyiunkat, sőt tovább megyek, egyenesen vétek. Többről van itt szó, mert hagyományainkkal együtt lehetőséget is kapunk, hogy méltóképp lehessünk "emberek", és magyarnak lenni egyenlő azzal, hogy ezt becsülettel és emelt fővel tehetjük. Ez persze nem mindig és nem mindenkinek sikerül...

A hírről nekem Janics Natasa története jutott eszembe. Emlékszem arra, amikor magyar állampolgár lett. Meg arra, amikor el kezdte sorra nyerni az aranyérmeket. Nekünk is. Róla mit mondunk most és anno, az elején? Persze lehet, hogy egyesek még most is hőbörögnek, nekik ezúton is küldök interdimenzionálisan egy barackot. Ha belegondolunk, nagyjaink közül hányan születtek félig vagy egészen más nemzetiségű szülők gyermekeként, akkor rá kell jönnünk, hogy magyarnak lenni nem is annyira születés kérdése, mintsem inkább egy "lelki nemesség" tudatos felvállalása, ami mint már írtam, nem fölérendeltséget jelent, hanem gyönyörű különbözőségünk öntudatos felvállalását és a legjobbra való emberséges törekvést minden hibánkkal egyetemben.




2007. jan. 8.

A leggyengébb láncszem

Ön hol "fúrná" meg az üzletet?

Na ugye, hogy Fehéroroszországnál! Ennyi térképolvasási ismeret még a középiskolából is ráragadt az emberre, de talán még ovisok is megoldanák a feladatot. Ezek után nem csodálkozhatunk, hogy Fehéroroszország fogta magát, és megcibálta az orosz medve orrát. A két ország közti huza-vona leginkább az ovisok veszekédésére emlékeztet (elnézést az ovisoktól...), de sejteni lehet, hogy a végén úgyis megegyeznek, mert mindenki érdekében az üzlet áll. Olaj meg földgáz nélkül viszont nincs üzlet... Európa pedig jó felvevő, mert ezeknek igencsak szűkében áll, importjának több mint 40%-a Oroszországból illetve valamely FÁK darabkából érkezik, szóval a leállás súlyosan érint minden üzletfelet. Nem valószínű tehát, hogy elhúznák a tárgyalásokat, napokon belül meg fognak állapodni.

A helyzet úgy áll most, hogy Oroszország felemelte kétszeresére a Belorusziának szállított földgáz árát, plusz exportvámot vetett ki az oda finomítás céljából küldött olajra. Minszk válasza pedig az volt, hogy tranzitvámot rótt ki a Druzsba alias "Barátság" vezetéken keresztül áramló kőolajra, amit visszamenőlegesen egy kis "csapolással" be is hajtott. Nyilvánvalóan több is van a dolog mögött, mint egyszerű huzavona afölött, ki mennyit szel le a tortából. Persze, ez is lényeges kérdés, hiszen Oroszország felfedezte, hogy egyelőre gazdasági erejével tudja növelni a befolyását és erejét a világban, és ezt ki is használja, míg a holdudvarában lévő államok igyekeznek talpon maradni, és kihasználni a hazai pálya előnyét, főleg ha azon a földön épp egy olajvezeték fut keresztül. Nem véletlen, hogy Oroszország igyekszik új vezetékeket lefektetni, mivel rájött, hogy csak akkor nem tudják megszorongatni, ha több lábon áll, s akkor már ő szorongathatja a többieket. Mert mint tudjuk, az olaj jelenleg a hatalom letéteményese a világban...

Az eset viszont rávilágít arra is, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva saját gazdasági piramisunknak, amelyet annyira a foszilis tüzelőanyagok mértéktelen felhasználására építettünk, hogy már szinte élni sem tudnánk nélküle. Persze, amíg ez sokaknak érdekében áll, hogy fennmaradjon, addig szerkezetváltozás nem lesz. És addig az olaj mellett sok vér is fog folyni a világban.

Hogy minket ez mennyiben érint? Nos, az elmúlt időben volt szó óriási gáztározókról, nemrég előkerült egy lelőhely is Makó környékén, meg van egy terv a Barátság továbbvezetéséről az Adriához, hogy aztán a tankerek vihessék az üdvösséget szét a világban. Kis ország vagyunk, de ha csak egy kis közünk is van a mai világ lüktetéséhez, addig a nagyobbak árgus szemekkel fognak ránk figyelni, ahogy tették eddig is. De nem azért, mert annyira kedvelnének minket, dehogy, itt már nem "barátságról" van szó, hanem kőkemény üzletről egy Rizikó-táblaszerűség felett, ahol mi csak egy kis "Hungry" (sic!) felirat vagyunk (bár lehet, hogy csak véletlen elírás, én mindenesetre rosszhiszemű vagyok...). Áldás vagy átok? Talán jobb is, hogy nem egy plankton-temető felett ülünk (valahol a Közel-Keleten, ráadásul)...


2007. jan. 7.

Szól a rádijó...


Mint látható, egy ilyen ikonocska került a partvonalra, remélem tudjátok majd használni. Mivel érkezett igény rá, hogy könnyebben lehessen követni az új cikkek megjelenését, így próbáltam szerény informatikai képességeim szerint ezt megoldani. A megoldás korántsem tökéletes, de mihelyst több ismeretre teszek szert az RSS, ATOM, feed, és egyéb számomra hottentottául szóló izék területén, majd fejlesztem a dolgot.

2007. jan. 5.

Next target, sir?


Még ki sem hűlt igazán a numero egyes főellensége a világnak, úgy tűnik Bokros Gyuri megtalálta az utódját. A kérdéses személy pedig nem más, mint Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök, akit szimplán lezsarnokozott, mert víziói szerint "nem látni békés jövőt egy olyan Iránnal, amely nukleáris fegyvert fejleszt ki". Huhh, ez gyors volt Mr. President! Érvelése szerint a síita szélsőségesség ugyanolyan veszélyes mint a szunnita vagy mint az al-Kaidáé, ezért ha már odapörköltek e kettőnek, akkor ne hagyják már ki a harmadikat. Persze, ezt így még nem mondta ki, de freudi elszólása már volt az ügyben, ahol lazán kétszer egymás után Iránnak nevezte Irakot, mint ha már ott lennének. A mögötte álló tábornokok persze görcsbe szorult fapofával hallgatták texasi vezérük szavait. Akkor most mi lesz, Mr. President, megyünk Iránba? Azt azért megnézném, mert még Afganisztán meg Irak sem tűnik sokkal demokratikusabbnak, mint annak előtte, sőt, a legjobb szó rájuk a "háborús övezet", meg hát ennyire hülye még egy kovboj se lehet, hogy nekimenjen egy 70 milliós országnak, és több mint másfélmillió négyzetkilométerrel növelje a hadműveleti területet. A baj sajnos az, hogy ez a fazon minket is bele akar rántani a katyvaszba, nem hiába duruzsol állandóan az EUnak, meg Angela Merkelnek, akinek most már a G8-akon belül is döntő szava van. Mert hogy nagyobb szerepvállalást szeretne látni a szövetségesek részéről. És Németország részéről is, mert hogy kár lenne azokat a szép katonai hagyományokat elvesztegetni, a bünti meg már lejárt az "osztrák festő" miatt. Főleg, ha vérük áldozásával bizonyítanák ezt egy olyan földön harcolva, ahol a holkauszt tényét tagadják egyes csúnya zsarnokbácsik. Jó, mi? Na ja, hiszen az emberveszteségek ténye még az átlagamerikai tudatáig is eljut, és már így is mélyrepülésben van az otthoni népszerűsége, haljon meg inkább szövetséges katona, nem de? Az ürügy meg ugye a' zatom, ami ellen a bunker nem véd. Meg hogy rossz kezekben ne legyen (persze, a kérdés az, hogy ezt ki kompetens eldönteni?). Akkor már inkább csavarjuk ki a kezekből, amikbe szerintünk nem való (mint a kés, meg az olló...). Persze, ebbe is becsúzhatnak kellemetlen dolgok, mint hogy pl. nem is találnak semmiféle atomfegyvert, miként Irakban sem találtak tonnaszámra tömegpusztító fegyvereket, meg olyan apróságok, hogy a felszabadított iráni nép sem tapsikolna túlzottan hős megmentői érkeztekor. Szóval az ég óvjon minket attól, hogy a lázálmos demokráciaexport folytatódjon, mert nem lesz jó vége...

2007. jan. 4.

A szépség és a... mi csokítónk...



Ön kit választana?
Mondjuk, mi úgysem adhatunk le voksot a francia elnökválasztáson, így csak a karosszékből izgulhatunk hazánk távolra került sarjáért. Persze ilyen alapon a szefárdi zsidók is drukkolhatnak érte, mert annyi vérük nekik is van a prodzsektben... Szóval, Nicolas Paul Stéphane Sarközy de Nagy-Bocsa, vagy inkább Marie-Ségolène Royal? Szerencsére nem nekünk kell döntenünk, úgyis megvan a saját két paprikajancsink, de azért érdemes elgondolkodni a témán, végtére is, legalább öt évre hatással lesz ránk is, már csak az EU tagság által is, hogy ki lesz az Ötödik Francia Köztársaság elnöke.

A felállás a szokásos, adott egy baloldali esélyes, ő Royal kisasszony, és egy jobboldali, Sarkozy személyében. Meg egy csomó kisebb versenytárs, akiket szintén számításba kell venni, hiszen a francia elnökválasztás két fordulós. Mert hogy abszolút többség kell, ami első körben nem igen jöhet össze, és így jön a mindent eldöntő második kör a két legtöbb szavazatott kapott jelölttel. És az a kettő nagy valószínűséggel eme hölgy és úr lesz az idei választásokon. Öt évvel ezelőtt, Jacques Chirac például az első körben 20% alatt teljesített (19,88%), de a második körben ezt megnégyszerezte (82,21%), míg ellenfele , a szélsőjobb vezére, Jean-Marie Le Pen az erős kezdés után (16,86%) nem tudott erősíteni (17, 79%). Akkor, 2002-ben, a szocialisták csak a harmadik helyre kerültek (16,18%), így Lionel Jospin elesett a lehetőségtől, hogy megmérettesse magát Chirac-kal a végjátékban.

Jelenleg két vonalon folyik a találgatás; az egyik természetesen az, hogy a számos jelölt közül ki hány százalékot szerez az első fordulóban, míg a másik kérdés távolabra tekint, vajon a jobb és bal két legerősebb jelöltje közül ki hajrázik jobban a második körben. A közvéleménykutatások alapján úgy tűnik, hogy jelenleg Royal vezet (31%), míg Sarkozy nem sokkal lemaradva (29%) a második, és Le Pen ismételten a dobogóra kerülhet, de most csak mint harmadik (11%). Csak a két legesélyesebb személyt nézve is vezet Royal a legtöbb felmérésben, általában 51-52%-kal, szóval a különbségek várhatóan jóval kisebbek lesznek, mint öt éve. És kérdés, hogy ki tudja majd a mérleg nyelvét saját maga felé billenteni a hajrában.
Összeségében ugyanis többen szavaznának valamelyik jobboldali jelöltre, mint a baloldaliakra, tehát ha Sarkozynek sikerül egyesítenie a jobboldalt, akkor győzhet. Nagy harc lesz a centrumért, onnan mindkét oldal fontos szavazatokat szerezhet. Ez megmutatkozik a retorikában is, hiszen Royal-t sokan Blairhez hasonlítják politikájában, ami találó, hiszen míg gazdaságpolitikájában szocialista, addig a család-haza-rend hívószavaknál jellegzetesen jobboldali hangot üt meg. És ez bejöhet, hiszen Blairnek is bejött, és nálunk is ez a fajta identitászavaros próbálkozás jellemzi a baloldalt. Mondjuk, nálunk mindent bénábban csinálnak... Eközben Sarkozy az USA-hoz húz, szóval úgy tűnik, mindenképp külföldről akarnak ötleteket hozni Franciaország gatyábarázásához.

Royal asszonynak természetesen van még egy előnye, amit kihasználhat a leginkább nagyorrú törpéhez hasonlító ellenfelével szemben: az, hogy ő NŐ. Ez ugye eddig is feltűnt. Nem lehet nem észre venni. És mondjuk hangoztatta is eleget az új francia amazon. Nekem mondjuk már egy kicsit visszatetsző is ez a túlzott feminizmus-lobogtatás, de azért nem kell félteni a hölgyet, aki nyugodt szívvel katonai táborba küldené a rakoncátlan gettóifjúságot (talán vissza akarja adni, amit ő és testvérei szenvedtek katona apjuktól). Mondjuk ezen a téren mindkét versenyzőnek fel kell mutatnia valamit, mert a 2005-ös balhék mély nyomot hagytak az emberekben. Mert azért Franciaországban sem fenékig tejfel az élet: végtére is rajtuk bukott el az uniós alkotmány, a munkanélküliség majdnem 10%-os, megoldatlan és kényes a bevándorlókérdés, és az állandó botrányok is megtépázták az emberek idegeit. És az erővanalak közben folyamatosan átrendeződnek, hiszen a baloldalon nem tudnak megegyezni a piacgazdaság megítélését illetően, míg a jobboldalon az "öregecskedő" Le Pen utódját vizslatják titkon, és ez nem kis kérdés, hiszen jelentős támogatottsága van a Nemzeti Frontnak, nem véletlen, hogy Sarkozy is jobbra kacsintgat, és Le Pen is úgy tűnik, hogy őt támogatja majd a második körben. Egyszóval, képlékeny a helyzet, de a végén csak egy maradhat...

2007. jan. 3.

Világszép nádszál kisasszony


Mindenekelőtt gratulálok az első magyar világszépség-királynőnek! Nagy szó ez, hiszen Horváth Anita tényleg "lenyomta" az egész mezőnyt. A kép is ennek szól, bár ez egy korábbi versenyéről, egy fitness versenyről van. Na igen, és valahol ennél a pontnál kezd el motoszkálni bennem a kisördög... Mert ugyebár adott egy kimunkált test a Bodyformers csapatából (nem, ez nem egy képregény, az a Transformers...), és máris sikerült valahogy pont a nőiség báját kiűzni egy egyébként csinos hölgyből. Mert nem tudom ki hogy van vele, de én valahogy idegennek találom az egész fitness-világot (amihez nyilván hozzájárul SóbiNóbi kellemes személye is...), ahol az emberekre olyan arányokat erőltetnek, amik egyszerűen természetellenesek. Tulajdonképp az ember megtalálta a módját, hogy előállítsa önmaga groteszk karikatúráját, ahol minden felnagyított, kihangsúlyozott, vagy éppen lecsupaszított. És így kapunk olyan "eszményi" testeket, ahol a vállöv háromszor szélesebb a deréknál, kilátszanak a bordák, miközben izom van pakolva mindenhová, és persze a végén már nem is képes az egész összessége más pozíciót felvenni, mint valami gumiemberét. Félreértés ne essék, nem a sportolás és egészséges életmód ellen vagyok, sőt éppen hogy ezek miatt nem értek egyet az öncélú testformálással! De nem akarnám ezt az egész problámakört erre a pécsi egyetemistalányra zúdítani, aki nem tehet arról, hogy ilyen a világ, és hogy ilyen a korunk testideálja. Ő csak meg akar ennek felelni, és teszi mindezt nagy sikerrel, ami mindenesetre dícséretreméltó. A probléma ettől még létezik, és valahol a fejekben kell keresni, ahová éppen mesterségesen dugdossák a szintetikus testképeket és ál-értékrendet. Mert azért sokan megjegyezték, hogy szép-szép, de ha már Miss Bikini-t választanak, akkor nem kéne olyanokat keresni, akiket az ember tényleg szívesen mustrálna meg a Balcsi partján? Ez most elsősorban a férfi olvasóknak szól, akik hosszan tudnának mesélni arról, milyen epitópokat keres vizuális felderítőmotorjuk a strandon, és feltehetőleg a legtöbben nem egy kiszálkázott okapit jelölnének meg céltárgyként...

Újabb fogalomzavarral állunk szemben. A szépséget illetően. Tudom, naiv vagyok, ha azt várom el, hogy a legszebbnek kikiáltott lányok tényleg a világ legjavát képviseljék, mert nyilván nem mindenki kapható arra, hogy mutogassa magát ország-világ előtt, ami már eleve elgondolkodtató tény. Másfelől, még ennél is nagyobb ábránd a részemről, hogy azt szeretném, olyanok "győzzenek", akikből valami "plusz" sugárzik, egyfajta belső szépség, ami nem múlik az évekkel, és amit nem lehet pusztán kimunkált/kitenyésztett/kialakított testfomákkal überelni. Tudom, mindez nem reális világunkban. Legalábbis makroszkópikusan... Remélem, az emberek többsége -ezen hatások ellenére is- ad még a belső értékekre.

2007. jan. 2.

Új év, új lehetőségek egy új demokráciának


Nem, ez most nem Irakra vonatkozik, habár a cím utalhatna épp rá is. Ezúttal Afrikába kirándulunk, persze szigorúan csak gondolatban, mert ugyan ki utazna szafarizni egy hadurak és iszlámista milicisták által feldúlt kaotikus országba... Ez Szomália.
Nem akarok diktátor-mániásnak tűnni, de a történetet megint ezen potnál kell kezdenem. A britektől 1960-ban függetlenedett állam 9 évig ízlelgethette csak a demokráciát, és máris megkapta a szokásos diktátor-adagot. A sztori ismerős: adott egy tábornok, aki a forradalmi hadsereg élén átveszi a hatalmat, természetesen kell még a legitim miniszterelnök megöletése, és máris kész egy jó kis forradalmi szocialista rendszer. Meg kell említeni, hogy volt pár jó húzása is, mint pl. közmunkaprogramok, meg az analfabétizmus drasztikus csökkentése, de persze, ahogy lenni szokott, sikerült mindent romba döntenie egy ostoba háborúval. Az Ogaden tartományért vívott háborúban az egyébként is nagyobb etiópiai hadsereget még szovjet "megfigyelők" és kubai elvtársak is segítették, így a két évig tartó háborút (1977-78) sikerült Szomáliának teljes vereséggel zárnia, légierejének 3/4-ét elvesztve. Nem véletlen egyébként, hogy a nagyhatalmak mindig is érdeklődtek ezen terület ügyei iránt, és ennek oka: a földrajzi elhelyezkedés. Afrika keleti szarvacskáján csücsülve igen fontos helyet foglal el a Vörös-tenger bejáratánál. De hogy visszatérjünk a diktátorunkhoz, nos a bukásnak is el kellett jönnie, a totalitárius rendszer eredményeképp 1991-ben forradalom tört ki és elűzték a "vezért", aki Nigériában halt meg. Öröksége máig kísért...
Jól jellemzi a teljesen instabil politikai rendszert, hogy Szomália néven tulajdonképp autonómiáért küzdő köztársaságocskák és törzsi területek laza halmazáról lehet beszélni. Adott ugyanis egy "független" Szomáliföld, Puntföld, meg "Szomália", a demokratikus fajta. Meg ezeken kívül egy rakás törzs, náció, miegymás... Szóval amolyan igazi afrikai dzsambori, ahogy azt egy amcsi háborús-dzsungelkommandós filmből csak el lehet képzelni. Na, és persze, adott néhány iszlámista harcos, akik Jihadolni akarnak mindenki ellen, de legfőképpen a még leginkább elfogadott miniszterelnök ellen, akinek még a kabinetirodája is egy kunyhóban van. Talán ez túlzás, de remélem érezhető az egész helyzet tragikomikussága, hogy a világ egyik legnyomorúságosabb országáról beszélünk, ahol gyakorlatilag a tisztes emberi élethez szükséges legalapvetőbb dolgok is hiányoznak, de fegyverekre bezzeg van pénz... Arról nem is beszélve, hogy elvileg fegyverembargó alatt van az ország. Az Iszlám Bíróságok Tanácsa az USA-t vádolja, hogy a CIA-n keresztül pénzeli és látja el fegyverekkel a szomáliai kormányerőket (ami éppen lehetséges is), míg az ő esetükben lehet találgatni, hogy épp melyik arab állam avagy terrorszervezet küldi a "szeretetcsomagokat".
A helyzet jelenleg az, hogy polgárháború van. A szomáliaiaknak ebből állt a 2006-os esztendő. Kezdetben az iszlámista lázadók nyomúltak előre, akik elfoglalták a fővárost, Mogadishut (május-június), és a kormányzat amúgy sem rózsás helyzetét nehezítette, hogy a helyi erőscsávó kikáltotta Jubbaföld függetlenségét júliusban (habár ők is a baidóai kormányt támogatják...). Az ország tehát egyre inkább széthullik, a kormányerők pedig lassanként visszaszorultak az etióp határig. S itt léptek be a képbe az etióp szomszédok. Etiópia, amely egyébként a föld legszegényebb országai között van, nem nézhette tétlenül, hogy egy radikális iszlámista erő kerüljön hatalomra az országban, hiszen ezzel két tűz közé kerülne, az ellenséges Eritrea révén, így szüntelenül a regionális és nemzetközi beavatkozást és segítségnyújtást szorgalmazta. A háború december 21-én (nem is oly rég, ugye?) robbant ki, miután az iszlámista erők hadat üzentek Etiópiának, amire december 25-én Etiópia viszonozta a hadüzenetet, és légierejével a mogadishui nemzetközi repteret kicsit megsorozta (kárt nem igen okozva), viszont egy katonai reptérben már komolyabb kárt téve. A kormányerők -etióp segítséggel- december 28-án visszafoglalták a fővárost, és messze visszaűzték az iszlámista erőket. A kérdés most tehát az, sikerül-e a katonai sikereket politikai sikerré váltani.

A helyzet nem túl rózsás. Adott egy miniszterelnök, aki maga is hadúr volt (ő speciel Puntland erős embere), de még leginkább őt fogadják el hazájában és nemzetközileg egyaránt, míg a másik oldalon ott vannak a fanatikus iszlámisták, akik még a filmek és focimeccsek nézésétől is megfosztanák a sokat szenvedett népet. És a lényeg végtére is Szomália szerencsétlen lakossága, akik közül már így is több mint háromszázezer halt meg a tarthatatlan állapotok miatt. Döbbenetes, nem? Miközben remegünk Irakért, persze joggal, van egy még távolabbi ország, ami talán még reménytelenebb helyzetben van, és egyelőre nem látszik túl sok remény a helyzet rendeződésére. Nem is emlékszem, mikor tudott (és akart, teszem hozzá halkan) a világ szerencsésebb része segíteni egy afrikai konfliktus megoldásában. Pedig most el kélne a segítség, mert Etiópia nem fogja tovább bírni a beavatkozás költségeit, már így is túlköltekezte magát, lévén nem békefenntartókként segítettek a szomáliai kormánynak. Szinte bizonyos, már csak az etiópiai nyilatkozatok alapján is, hogy nem sokára kivonják az etióp csapatokat az országból, hacsak nem akarnak egy "afrikai Irakba" csöppenni, némi képzavarral élve. Bár már lehet, hogy bele is csöppentek. De legalább cselekedtek... Közben pedig ezrével érkeznek a muzulmán harcosok Pakisztánból, Szíriából, Líbiából, Jemenből, és persze Eritreából. Mondhatnánk, hogy mi közünk hozzá, és nem is akarnék semmi rosszat mondani az Iszlám Bíróságok Tanácsáról, de egy biztos: nem hinném, hogy a szomáliai emberek érdekét ők szolgálnák a legjobban, és most már ideje lenne a rombolás helyet építkezni is, amihez viszont egy normális államberezkedésre és valamiféle demokráciaszerűségre lenne szükség. Amiben fegyverek helyett, szavazatok döntenek...


Rajt-cél győzelem


Mondjuk én jól elvagyok ajró nélkül is. Csak ez valahogy fokmérője a helyzetnek. Azt mindenki tudta, hogy miként eddig is jobb volt az életszínvonal és a gazdasági helyzet Szlovéniában a keleti blokk többi államához képest, úgy a tízek közül is ez az Ausztria-klón fogja átszakítani a célszallagot euró ügyben. És így is lett. Most már csak az a kérdés, hogy a többi csetlő-botló között mi mikor érünk be zihálva. Ha el nem zanyálunk addig...

2007. jan. 1.

BUÉK!


Boldog új évet kívánok mindenkinek! Na milyen volt az első nap 2007-ben? Én annyira nem éreztem mülönbséget. Hírek robbantásról, és sajnos magyar sebesültek is vannak (hálával gondolunk a Thai kollegákra), egy rakás sérült, akik ittasan vagy anélkül tettek kárt magukban, és persze bréking nyúz a világ balhés övezeteiből. Amúgy bejött, amit sejtettünk, már arról beszélnek, Szaddám milyen békés volt, meg hogy galambokat etetett, jól kijött ápolójával, és valamiért gyomok gondozásával akart nosztalgiázni, szóval alapvetően nem különbözött egy intézeti aggastyántól. Érik az a szentté avatás... Na mindegy. A mai nap talán legfontosabb híre mégis az, hogy mától Románia és Bulgária az EU tagjai. Remélem ezzel javul székely testvéreink helyzete, már csak azzal is, hogy az EU egy százszemű Argosz éberségével figyeli tagjainak turpisságait, s rákoppint a körmökre, lévén van rá eszköze. Mi már csak tudjuk, ha már minket megetettek vezetőink, az EU-t nem tudták megvezetni...

Mégegyszer, kívánom mindenkinek, hogy találjon sok szépet, boldogságot, és legrosszabb helyzetében is reményt életének ezen kicsiny darbját jelető esztendőben!