Fekete orosz égbolt

80 éves korában elhunyt Msztyiszlav Rosztropovics, korunk egyik legnagyobb csellistája.

EBukta

0 szavazat. Ennyire tellett olyan félmilliárdból. Noha a magyar foci agóniáján talán még egy ilyen esemény sem segített volna. Inkább szégyelhetnénk magunkat, hogy már a világ legkisebb államai is elvernek minket, mintsem álmodozzunk az elérhetetlenről. Hja, a lelkesedés és az elszántság nem függ pénztől, abban egy parányi Montenegro is erősebb lehet nálunk. Mindegy, legalább jó napokat szereztünk derék embereknek... A magyar feltámadáshoz úgy látszik elkerülhetetlenül meg kell halnunk. S ki tudja, talán még az amatőr foci is sikeresebb lenne. Vagy a másik út, hogy adjuk el ezt a drága sportágat olyanoknak, akik eredményt is akarnak látni. Több Hemingway kéne, ha már Abramovicsot nem is kapunk. Akadémiából persze egyre több van, ami jó, csak aztán legyen látszatja is. Puskáséknak nem kellett még ez sem. Csak a bőr, amit rúgtak, meg a gang. Nem vagyunk már elég szegények ahhoz, hogy legyen bennünk kitörési vágy? Nem tudom, az viszont biztos, hogy nem is vagyunk elég gazdagok ahhoz, hogy felvásároljuk az összes zseniális idegenlégióst valami érdemi bajnoksághoz. Néha eszembe jut, a klónozás, de remélem enélkül is lehet még több tehetségünk, mert Priskin egyelőre kevés a feltámadáshoz.

De nem dühöngök, én már rég lemondtam a dologról. A szurkolókat sajnálom viszont, mert ők tényleg ragaszkodnak a régi dicsfényhez, mely élhetne tovább is, hiszen a régiek megmutatták, mire képes a magyar, ha igazán akar. Ami viszont felháborít, hogy ha egy halódó foci életbentartására folyik el teméntelen pénz, miközben olyan sikerágak nélkülöznek, mint a vízilabda, kajak-kenu, úszás, és még jópár sportág. Ki támogatja a fantasztikus Talmácsi Gábort? Persze, Baumgartner Zsoltira ment az állami támogatás, eredmények nélkül. Lehet, hogy igazságtalan vagyok, de valahol a magyar valóság is az...

Aki legalább elnézést kért '56-ért

Meghalt Borisz Jelcin, Oroszország első demokratikusan (már ha ennek van valami értelme egy oligarchák uralta posztkommunista föderációban...) választott elnöke. Nem feladatom megítélni politikai életművét; nyilvánvalóan érdeme, hogy elindította hazáját a modernizáció rögös útján, miközben a nyílt kommunizmusnak fejére hágott, viszont sokan szemére vetik, hogy a magánosítás -számunra ismerős módon- nem a legtisztábban történt, s ezzel a régi elit átmentette hatalmát a pénzvilágba. Emlékezzünk most a néha kicsit spicces, ámde alapjában véve kedves atyuskára, néhány videóval.

Egy elborult elme örök sötétsége

Virginiai mészárlás

Nehéz bármit is mondani. Ami történt, valódi tragédia. Egy 23 éves koreai srác megölt 32 embert, többeket megsebesített, végül magával is végzett. Szörnyű számok, de a mögöttes még borzasztóbb. Önkéntelenül is kérdések merülnek fel az emberben: nem lehetett volna elkerülni az egészet? A válasz nyilván igen, de utólag mindig könnyű okosnak lenni. Még sokáig fogják számonkérni a hatóságokon, miért nem léptek fel hathatósan abban a két órában, ami a két lövöldözés között eltelt, és ez valahol jogos is. Emberéleteken lehetett volna "spórolni". Csak az utolsó pillanatokban értesítették e-mailben a hallgatókat, hogy lövöldözés történt reggel, és hogy zárkózzanak be a szobájukban. A legtöbben nem is tudhatták, mi vár rájuk... Sajnos, a vezetők és a rendvédelmi szervek igencsak alábecsülték a helyzet súlyosságát, és az első lövöldözést "egyszerű" kettősgyilkosságként kezelték. A szomorú valóság viszont az volt, hogy Cho Seung-Hui fogta a két pisztolyát és a tárakat, hátrahagyott egy üzenetet, és elindult a Norris Hall felé, hogy bosszút álljon mindenért. Ártatlan embereken.


Előre eltervezte? Valamennyire biztosan. Hiszen aki hidegvérrel öl, két helyszínen, az bármennyire is zavart lelkületű, de tervezetten cselekszik. Nem véletlenül vett fegyver, egy 9mm-es Glock-ot, meg egy másik, talán .20-as félautomatát. Talán szerelmi bánat gyötörte, sokan úgy tartják, az elsőként megölt lány a barátnője volt. Talán megcsalta, és ezért ölte meg. A kollégiumban önítélkezés és kivégzés zajlott. Aztán a tantermekben a frusztráció és a bosszú kiélése. Milyen ember az ilyen? Ez a kérdés hasít belém... Nyilván beteg volt, és ha ez igaz, ismét felelősség terheli azokat, akik nem vették észre, nem tettek semmit.

A hírekben annyi borzalomról hallani minden egyes nap. Lassan már immunisakká válunk a tragédiákkal szemben. Érthető, védekezési reakció. Most viszont ismerkedjünk meg néhány emberi arccal, akik többé már nem mosolyognak senkire.

Kevin B. Granata prof. - biomechanikai kutató, ortopédiai kutatások keretében az emberi mozgást vizsgálta, elsősorban a láb mozgását és lehetséges mérnöki leképezését.

Liviu Librescu prof. - romániai származású zsidó mérnök, holokauszttúlélő, világszerte elismert repülőmérnök. Testével zárta el a terem bejáratát, míg diákjai az ablakon át menekültek. Halálával sokakat megmentett.



G. V Loganathan prof. - indiai származású általános mérnök, többszörösen kitüntett oktató.

Ryan Clark - 22 éves hallgató, jó tanuló és közösségi ember, aki a kollégiumban felügyelő volt. Az első két áldozat egyike.

A mi igazi reklámarcunk

Simonyi András már egyszer megmentette a magyarok becsületét azzal, hogy megmutatta, van humorunk. A Colbert Report ezúttal a niggerezésért kirúgott rádiós esetét parodizálta ki, és ehhez használt illusztrációnak minket, mint paprikaszippantó szerencsétlenek, akik még gitározni sem tudnak. A lényeg, hogy most ismét megmutatta washingtoni nagykövetünk, hogy nem csak mangalica kondásokból, meg parasztgúnyás gulyászabálókból áll az a távoli kis ország, amit voltak szíves leszarni '56-ban (és persze tíz évvel azelőtt is...), hanem a humorra egy jó kis gitárszólóval válaszolunk, szóval igenis tudunk gitározni! (Lehet, hogy most viszont a finnekkel lesznek diplomáciai gondjaink...)

Megkezdődött az M4 fúrása

A képre frakcsolva elvileg a Gugli térképe jön be...

Molnár Lajos elhagyja a sülyedő hajót

Nem meglepő, ámde kétségtelenül váratlan a hír, hogy Molnár Lajos egészségügyi miniszter lemond. Az ellentmondás oka, hogy nem volt olyan markáns előzmény, ami alapján előre lehetett volna látni, hogy az elkerülhetetlennek éppen most kell megtörténnie. Feltehetőleg tényleg apránként gyűltek a (vér- és izzadság-) cseppek abba a bizonyos pohárba, és a legutolsó a keddi összezördülés lehetett a miniszterelnökkel. A tét mindig is a több-biztosítós model bevezetése volt, s a legkomolyabb viták is ezen a téren voltak. Csak hogy ne legyenek (voltak egyáltalán?) illúzióink...

Az időzítés azért is érdekes, mert nemrég volt a Rabmadarak tisztújítása. Talán közrejátszott a döntésben, hogy Kuncze távozásával megrendült a "dózer-miniszter" támogatás a. Vagy most, hogy egy orvos végzettségű (bár hogy ez mennyit ér esetében...) vállakozsó került a párt élére, már nincs is szükség markáns miniszterre, elég lesz egy robotpilóta is a kirakatban, aki majd elviszi a balhét, miközben távirányítással megy majd a "reform" folytatása. Bárhogy is van, egyelőre csak megcsócsálni sikerült a magyar egészségügyet, feltámasztani hamvaiból, nem.

Hogy mi a rövid ámde igen viharos miniszterség eredménye? Megmozdult ugyan az egészségügy állóvize, de semmi több. Sikerült vihart kelteni egy pocsolyában, amiből csak a zavarosság látszik egyelőre. Aztán, hogy kinek van kedve mindezek után átvenni a mélybe bukó bárka kormányrúdját, az még a jövő zenéje.

Győzött a helikopter