A turista ismérve

A turistát onnan lehet megismerni, hogy csak neki jut eszébe a sínen az UV villamos elé állni, hogy digitális fényképezőjével megörökíthesse azt. A bennszülött kevésbé lelkes, neki nem csak egy kirándulás erejéig kell megtapasztalnia, hogy ebben az országban ötven éve megállt az idő.

Kormányszóvívő mínuszban

Demcsák Zsuzsa nem lesz szóvivő, de ezzel azért egyvalami sikerült neki: alulmúlnia Havas "tanárúr" kormányszóvivői teljesítményét. Ezzel az időeredménnyel pedig megnyílt a negatív számok világa a következő generációk előtt.

Habár nem volt még kinevezve az illusztris "bugyisjócsaj", már régóta várományosa volt ennek a nem túl hálás tisztségnek, s azt hiszem hibái ellenére mégiscsak sokat elmondott a kormányzati munkáról. Például, hogy mindent a szemnek, hátha hülyére vehető az átlagpolgár és nem veszi észre az újabb és újabb megszorító intézkedéseket, ha közben csorgathatja a nyálát a tv előtt, mikor egy exmodel jelenti be mindazokat. Ez nem jött be, mivel akik még tudnak és szoktak is olvasni, azok az új üdvöske blogjából megállapíthatták, milyen is belül ez a nő. Azaz asszony, meg anya, habár erről a két titulusáról sem mondhatni el túl sok jót, egyrészt férje maffiózós üzlettársai, másfelől pedig a már említett, csúnya bölcsisnénikről és koszos plebskölykökről szóló blogbejegyzések alapján. Sajnos annyi esze nem volt, hogy legalább leplezze gondolatait, s végtére is ez volt a szellemi rosta, ami alapján kiderült, nem tudná fapofával mondani a frankót a polgártársaknak. Azzal meg morálisan végleg és teljesen elásta magát, amikor próbálta eltüntetni a bűnjeleket, mint a kutya, aki odapiszkított a szőnyegre, és hiába kaparja, azzal csak jobban belekeni.

A legfrappánsabb olvasói megjegyzés a témában (melyet a The Times is idéz) az volt, hogy az úrinő operabáli belépője annyiba került, mint a sokat szidott bölcsisnénik egy havi fizetése. Elgondolkodtató és rávilágít a mai magyar társadalom fájóan torz és groteszk viszonyaira.

A "vicc" az, hogy valahol még ő tudta volna leghitelesebben képviselni a jelenlegi politika "ars poeticáját", miszerint Magyarország egy elittista társaság magánklubja, ahol a pórnép zavaró ámde szükséges tényező, amit valamivel meg kell etetni, hogy aztán meg lehessen fejni.

Knut, a cuki

Knut, a Berlini Állatkert jegesmacija hamar a médiafigyelem középpontjába került. Nagy szó, ha fogvatartott állatoknak kölyke születik, és jegesmedve már 33 éve nem jött világra Berlinben. Az anyaállat nem szándékozott táplálni kölykeit, így Knutot az ápolóknak kellett gondozásba venniük, testvérkéje el is hullott. A heves vita akkor robbant ki, amikor egy zöld mozgalmár kifejtette véleményét, miszerint nem szabadna felnevelni a bocsot, ha az anyja lemondott róla. Lett is felhördülés, Knut mellett az óvodásoktól a politikusokig sokan kardoskodtak, így a kis árva egycsapásra sztár lett hazájában és a nagyvilágban. Első lépéseit a kifutóban fotósok tömegei kapták lencsevégre, mintha a vörös szőnyegen mászkálna filmsztárokkal, és már rajongói klubja is van az alig 15 hetes csöppségnek. De hiszen, ki ne találná édesnek ezt a piszén pisze kölyökmackót?

Magyar foci - a mátrixban jobban megy

Alig van már olyan szigetország vagy kis állam, amely nem vert még meg minket fociban. Máltának is tettünk egy szívességet, most pedig az újdonsült Montenegrónak szereztünk egy jó napot (a két tizenegyes valódi ajándék volt). Priskin mondjuk hozta a formáját, igazi vérfrissítés ő a fantáziátlan magyar válogatottban, de sajnos valahogy a csapatjáték még mindig hiányos, sok hibát ejtünk, különösen a védelem. Erről ennyit, sokkal lejjebb nem sülyedhetünk. Ha már Feröer is megver minket, akkor be is szüntethetjük a profi labdarugást.

A digitális világban viszont sikerült az, ami a valóságban csak álom (ez aztán a képzavar...): az immár tízéves Hattrick (online focimanageres játék) legnagyobb magyar sikere született meg azzal, hogy a virtuális magyar válogatott bronzérmet szerzett a vb-n. Bárcsak a valóságban is örülhetnénk ilyen sikereknek...

A vörös bolygó jégsapkája

Szenzációs eredményeket hozott a Mars Express által küldött információ: a Mars déli féltekén texasnyi területen annyi jég van a felszín alatt, hogy megolvadva a víz 11m-nyi vastagságban borítaná el az egész bolygót. A meglepetést az okozta, hogy a radaros felmérések jóval nagyobb mennyiségben mutattak ki és ráadásul víz alapú jeget az eddigi feltételezésekhez képest, amelyek főleg szén-dioxid eredetűnek gondolták a déli pólus fagyott anyagát. A felfedezés jelentősége nyilvánvaló, hiszen most már bizonyított, hogy a Mars komoly vízkészletekkel rendelkezik, s egykoron talán óceánok hozták létre a felszínformáit. S mivel az élet alapja a víz, a Mars most már végérvényesen az elsőszámú helyre lépett a terraformálás lehetséges célpontjai között.
Egyelőre mindez csak sci-fi, de ha valaha is megadatik az emberiségnek, hogy egy másik bolygón letelepedjen, akkor az a Mars lesz. Számos érv szól a vörös bolygó mellett: alig több mint 24 órás forgási periódusok, még éppen megfelelő keringési idő ahhoz, hogy évszakok lehessenek, elegendő oxigén kötött formában (peroxidok, szén-dioxid, különböző ásványok) és persze szén-dioxid. Ami viszont egyelőre problémássá tenné az átköltözést, az a gyér légkör és a meglehetősen alacsony átlaghőmérséklet.
A terraformálást a jelenlegi elképzelések szerint mesterségesen létrehozott üveházhatás indítaná be (ebben úgyis jók vagyunk a saját bolygónkon...), amely elkezdené megolvasztani a sarki jégsapkákat, és a felszabaduló szén-dioxid és vízgőz felgyorsítaná a folyamatot, dúsítaná a légkört és védőburkot vonna a sugárzás ellen. Amint a légköri nyomás megközelítené a földi viszonyokat, a víz már elegendő mennyiségben lenne folyékony halmazállapotban a bolygón ahhoz, hogy elkezdődhessen a biológiai terraformálás. Az esetleg genetikailag módosított kékalgák fotoszintézisük során oxigént fejlesztenének, miközben a vizek szerves anyagokban is gazdagodnának. És így tovább...
Az embert, mint Teremtőjének képmását, mindig is hajtotta az alkotás vágya, és biztos eljátszaná a Mars benépesítőjének szerepét. Hogy lesz-e erre mód, vagy előbb öljük meg magunkat az eredetileg édeni planétánkon, azt nem tudni. Az idő majd választ ad rá. Az apokalipszis valahol biztos utolér majd minket...

Ez csak víz!

Avagy sznobizmus a köbön. 35$ egy üveg vízért? És még csak nem is egy több tízezeréves gleccserből sajtolták ki, gondolom. A Bling H2O üvegét csili-vili kristályok díszítik, habár nem tudom, minek kell egy palackot felcicomázni, ha azzal többet ér a csomagolás, mint ami benne van. Egy üveg jó burgundi más, ott a tartalom megérdemli az ízléses tálalást. De egy szimpla ásványvíz? Nem véletlen, hogy az egészet egy hollywoodi producer találta ki, és nyilván van is kereslet rá, hiszen él elég cerebrozombi a világon, Kaliforniában meg még a koncentrációjuk is nagy...

A mi Kaszásunk

Mindenkit megdöbbentett a hír, hogy a mindössze 47 éves Kaszás Attila összesett a Nemzeti Színház edzőtermében. Sokáig nem lehetett tudni, hogy infarktus vagy agyvérzés okozta az életveszélyes állapotot, de meg kell jegyezni, hogy ezúttal le a kalappal Stohl Buci előtt, aki elkezdte kollegája újraélesztését. A történet sötét foltja, hogy a Nemzeti lehetetlen megközelíthetősége miatt a mentő hosszú percekig keringett, míg eljutottak az épületig. A rohamkocsi végül az Amerikai úti Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetbe hajtott (amely egyébként tavaly a harmadik legjobb egészségügyi intézmény lett szavazatok alapján), ahol az elvégzett katéteres érfestés végül kimutatta, hogy nem értágulat, hanem egy megrepedt artéria okozta az agyvérzést. Sajnos a művész úr továbbra is kómában van és aszisztált gépi lélegeztetésre szorul. Reméljük a legjobbakat.

Mizantrópia

Még magamat is nehezen viselem el. Akkor hogyan viseljek el másokat, akik ráadásul nem is én vagyok.

Csak én vagyok helikopter?

Megelőlegzett ajándék egy fantasztikus csellistának

Perényi Miklós már kapott egyszer Kossuth-díjat, 1980-ban, és persze még jónéhány kitüntetést, mint 1970-ben a Liszt-díjat, de azt hiszem szép gesztus volt a döntéshozók részéről, hogy hatvanadik születésnapja előtt megajándékozták mégegyszer ezzel a díjjal a legnagyobb magyar csellistát. Lehetne sorolni, hogy hétévesen már a Zeneakadémián tanult, meg hogy 12 évesen már külföldi akadémián tanult, majd magától a mestertől, Pablo Casalstól, de mindez semmit nem mond el magáról az emberről és a művészről. Látni kell őt, ahogy szerénységében legszívesebben elbújna a hangos tapsvihar elől, de méginkább, mikor játszik. Kevés zenész képes annyira elmerülni a zenében, hogy az áhitat átragadjon a hallgatóságra is. Azt hiszem általános igazság, hogy a legnagyobb emberek szükségszerűen alázatosak a világ és azon terület iránt, melyet magas szinten művelnek, mivel ők látják igazán az ember kicsinységét a teremtett világban. Pontosan eme tulajdonsága miatt tartom Perényit a legnagyobb mai csellistának, mert ez a szellem hatja át a játékát is, ezért tud olyan csodálatos tónusban játszani, és a darabokat már-már filozófikus mélységekig értelmezni és interpretálni.

Magyar-finn rokonság

(Frakcs a képre!)

Liger Magyarországon

Nem tudom, volt-e valaha liger Magyarországon, mindenesetre eddig nem is hallottam ezekről a különös lényekről. Most viszont felkaptam a fejemet, amikor hallottam a hírekben, hogy egy liger érkezik Olaszországból hazánkba, hogy nyugdíjaséveit itt töltse.

A liger oroszlán (lion) apától és tigris (tiger) anyától született hibrid lény, akinek teste leginkább tigris, míg feje inkább oroszlán jegyeket hordoz. Ha az apa a tigris és az anya az oroszlán, akkor tigonról beszélünk, bár ez ritkább és kevésbé előnyös helyzet. Az öszvér esetét mindenki ismeri (ló és szamár szerelemgyereke, amely steril), viszont érdekes, hogy csak a hím ligerek sterilek, míg a nőstény ligerek visszakeresztezhetők tigrissel vagy oroszlánnak. Így beszélünk ti-ligerről, li-ligerről, ti-tigonról, li-tigonról... Persze, nem lehet csak úgy játszani az állatok érzelmeivel, így a legtöbb esetben nem szándékos keresztezésekről van szó. A dolog általában megesik. Nem véletlen, hogy leggyakrabban cirkuszokban látni ligereket, amihez hozzátartozik az is, hogy általában mindenki odavan ezekért a kedves, hatalmas macskákért.

Mert hogy tényleg nagyok, a természetben élő rokonaiknál jóval nagyobbra nőnek. A legnagyobb ismert liger Hercules a maga 544 kg-jával. A róla látható képeken és a videón is jól látható, mennnyivel nagyobb minden nagymacskánál, illetve hogy a fej és a test arányai mennyire mások, már-már groteszkek. Természetüket tekintve kiegyensúlyozottak, sőt érdekes, hogy a tigrisekhez hasonlóan szeretnek úszni (míg az oroszlánok nem igazán). A hím ligerek általában nem viselnek sörényt, de néha van egy kisebb koronájuk.




A természetben nem igen fordul elő ez a különös lény, hiszen a tigrisek és oroszlánok élettere teljesen szétvált. Tigriseket csak ázsiában találni, míg az oroszlánok afrika szülöttei, noha az igen ritka ázsiai oroszlánok (Panthera leo persica) az indiai Gir erdőben találkozhatnának tigrisekkel, ha éppen élnének ott, de leginkább csak leopárdok a szomszédaik. Pech. Pedig édesek a kis liger csemeték...

Kegyetlen szép vagy...

Névnapom alkalmából egy igazán jó bor került az asztalra, amely kiváló ár-érték aránya mellett sem lebecsülendő bor. A 2004-es Ikon Cabernet-Merlot jól visszadja a Konyári-filozófiát, mely egyszerre fiatalos és tapasztalatokban gazdag. A rádpusztai telepítés első borát kóstolva meglepően összetett ízkép tárul az ember elé, melyben a meggyes és erdei gyümölcsös jegyek mellett egy kis fűszeres-füstös csavart is érezni (ne feledjük, Konyári a barrique hazai nagymestere, mindenesetre lehet, hogy pusztán a fahordós érlelés is ügyesen csempészi a borba aromáit), kiegyensúlyozott savak és tannin mellett. A lecsengése könnyed, a gyümölcsöket jól kell elkapni az elején, viszont kevés bornál tapasztalni (főleg az 1000-1300 ft-os árkategóriában), hogy a fogyasztás után még egy órával is valami kellemes palatális érzet marad az emberben. Mélyvörös színe árulkodik a gazdagságáról, nem egy hörpintős bor, úgyhogy meg kell adni a módját fogyasztásának. 6 pontot legalább megérdemel.

Spagettihídban az elsők

Hiába, a magyar szürke a legjobb. Marhában meg állományban is. Most mindenesetre a BMF Bánki Donátosok előtt hajtunk virtuálisan fejet. Mert tudnak valamit, évek óta gyakorlatilag beérhetetlenül vezetik ezt a különös szellemi sportágat. Az idén 24-ik alkalommal megrendezett Spagettihíd Világbajnokságon (Okanagan College, Kanada) első helyet szerzett Botka Balázs és Kurucz Péter, s immáron négy éve töretlen a magyar siker. Számomra már az is lenyűgöző, hogy a kevesebb mint 1 kg tésztából némi ragasztóanyag segítségével hidat építenek a lelkes versenyzők. Az viszont egészen elképesztő, hogy például az idei győztes híd mintegy 255,7 kg terhelést bírt ki, amely nem sokkal marad el 257,33 kg-os, szintén magyar, világcsúcstól.

Amit kiemelnék, az az, hogy a második magyar csapat diszkvalifikálásával második helyet szerzett Clint Stibbard of KLO Middle School csapata -most tessék megkapaszkodni- alig több mint 12 kg-os terhelést bírt ki! Egyébként 10 kg a minimális tehelés, amit ki kell bírniuk. Tavaly a dobogó két legfelső fokát megszerző magyar versenyzők mögött a bronzérmet így vesztették el a helyiek, mert nem ütötte meg a mércét a hídjuk. Hogy mit akarok ezzel mondani? Semmit, az eredmények magukért beszélnek...

Hogyan ne főzzünk Cannelloni-t

Ilyennek kellett volna lennie...

Pénteken követtem el a merényletet. Leginkább magam ellen, mert a kész mű 5/6-át nekem kellett megennem. Annyira nem lett rossz, viszont jó példaként szolgál a főzés során bekövetkező kényszerű evolúcióra.

A Cannelloni olasz tésztarolád, amely persze őshazájában in situ készül, nálunk viszont szárazon és dobozban kerül a polcokra, aminek a sajnálatos következménye, hogy a kemény tésztacsövecskék egy része törött. Ezeket kéne tölteni. A koncepcióm szerint oliván hagymát övegesre főztem, majd jött a kínai kreációmból megmaradt shitake gomba (ami a változatosság kedvéért japán...), egy kis paprikás szalámi a hazai ízek végett, illetve apróra vágott paprika és uborka. Ízesítésként a kötelező só mellett a bazsalikom szolgált. Eddig rendben is voltam. Csakhogy nem vettem komolyan a doboz figyelmeztetését, miszerint 1l víz/100 gr tészta szükségeltetik a főzésnél, így sikerült összefőznöm az egyébként is terjedelmes tésztahengereket. Fejszámolás igazolta a hiba okát, mert tényleg nem volt 2,5 literes az edény... Egyszóval volt egy kupac összeragadt tésztám, amibe bele kellett volna tunkolnom a tölteléket. Ez kilátástalannak látszott, mint az is, hogy valami ehető kerül az asztalra. Pedig nagyon éhes voltam, kopogós szemmel voltam kénytelen irányváltásra terelni a főzést. A B-terv lasagne volt. Fogtam a masszát, egyenként szétszedegettem a tésztát, kibontva lapokat csináltam belőlük, amiket tepsibe fektettem. Majd jött a töltelék, és újabb sor tészta, s így tovább egészen a készletek erejéig. Kétségbeesésemben még az egészet leöntöttem egy konzervnyi paradicsomszósszal, biztos ami biztos alapon, és beraktam a sütőbe. A végeredmény nem hozott szégyent a lasagna kategóriára, de azért nem voltam teljesen megelégedve az eredménnyel. Hiába, én csak alkotni tudok a konyhában, tésztát főzni nem...

Kékhalálban jártam,...

Elnökválasztás ellenjelölt nélkül.
Koalíció szövetséges nélkül.
Népszerűség eredmények nélkül.
Magyarország. 2007. Démoneykrácia 0.0

Gettó vagy nem gettó

A Zindex híre szerint a német katolikus eklézsia megint belefutott egy diplomáciai bonyodalomba. Már ha azt tekintjük, hogy a jelenlegi pápa is német származású. A mohamedánok után, a változatosság kedvéért, most a zsidók rázzák az öklüket. A német katolikus püspöki konferencia delegációja látogatást tett Izraelbe, mely során Gregor Maria Hanke, Eichstatt püspöke azt merte mondani, hogy: "Reggel az embertelen varsói gettó képeit látjuk a Jad Vasemben, este pedig a rámalláhi gettóba megyünk. Az emberben persze, hogy fölmegy a pumpa" („Morgens in Jad Vaschem die Fotos vom unmenschlichen Warschauer Ghetto, abends fahren wir ins Ghetto in Ramallah. Da geht einem doch der Deckel hoch“ /Der Tagesspiegel/). Mindezek után a németországi zsidók egyik szervezete, a ZJD, valamint a berlini izraeli követség éles hangon bírálta a német püspökök kijelentéseit, és hogy párhuzamot vontak a holokauszt egyes elemei és a jelenlegi iraeli-palesztin helyzet között.

Az egyház természetesen viszakozni kényszerült. Legalábbis az összehasonlítást illetően. Mert azt többször és nyomatékosan hangsúlyozták, hogy Izrael állam létét teljes mértékben elfogadják. Nem is ez ellen kelt ki a legfiatalabb német püspök, hanem az embertelen körülmények visszásságára akarta felhívni a figyelmet, nyilván a látottak által érzelmileg megérintve. És azt hiszem, nem Hanke püspök nem tanult vagy felejtett a múlt eseményeiből, hanem épp a hevesen tiltakozók. Mert mi is a gettó? Eredetileg természetesen a zsidók elkülönítésére kialakított utca, városrész neve volt, a velencei Ghetto Nuovo (új öntöde) nevéből származtatva. Ma már minden kisebbségek lakta városrészre használják, a negatív jelentéstartalommal, miszerint a gettó lakosait mindig a többség érdekeinek megfelelően szeparálták el, a legalapvetőbb ellátást sem biztosítva.

Minek lehet nevezni az égbenyúló betonfalakkal elválasztott palesztin területeket, ha nem gettónak? A németek még emlékezhetnek a Berlini Falra.
De mi is, milyen szögesdrótokkal elválasztva lenni a világ boldogabb részeitől. Azt hiszem ami a világban folyik már rég nem zsidó vagy palesztin kérdés. Egyszerűen, EMBERI KÉRDÉS. Ha valamit meg kellett volna tanulnunk a holokausztból, hogy nincs oly indok, amely feljogosítana arra, hogy emberekkel faji vagy vallási alapon emberhez méltatlanul bánjunk. És ez mindenkire egyaránt vonatkozik. Kivétel nélkül.

Hajnal Betlehemben. Avagy ma mit kéne átélnie Józsefnek és a várandós Máriának, ha Betlehembe kéne menniük. Vagy onnan Jeruzsálembe. De elég arra gondolni, hogy milyen lenne, ha nekünk kéne szögesdrótok közt munkába mennünk.

Kapszulába zárt idő

A minap belefutottam az Időkapszulás reklámba. Hiába volt ott rajta kisbetűkkel, hogy ne a mozikban keressem, el sem tudtam képzelni, hogy ez nem valami idétlen film. Mert valahogy mégiscsak ezt próbálja meg elhitetni velünk ez a reklám. Ha meg nem, akkor nagyon idétlen. Egyszóval, a félrevezetésért én helyben dijóbatörésre ítéltem az alkotóbrigádot.


Maga az időkapszula egy érdekes dolog. Kissé bogarasnak mondanám. Arról van szó, hogy az emberek apró vagy éppen nagyobbacska kapszulákban az utókor számára hátrahagynak valamit. Természetesen van grandiózus prodzsekt, amely az apokalipszisra tervez, de vannak személyes hasznosításban utazók is. Maga az ötlet nem újkeletű, hiszen számos régészeti lelet szolgált az utókor számára elfeledett kultúrák üzenetéül, de maga a kifejezés 1937-től használatos és New York városa hajtotta végre az elsőt az 1939-es Expo alkalmával. Tulajdonképpen, az alapkőletétel is valami ilyesmi. A fő probléma természetesen az, hogy a legtöbb hordozó- és védőanyag idővel roncsolódik. Még az alig százéves kapszulák többsége is beázott, elrozsdásodott, míg a bennük tárolt papírok elporladtak. Nehéz olyan anyagot, üzenetközvetítőt találni, ami kbírja az idő viharait. Ebben is az ókoriak alkották a legnagyobbat, hiszen a piramisok és az agyagtáblák bizonyúltak eddig a legtartósabbaknak. De azért lehet próbálkozni szuperötvözetekkel, meg az űrbe való fellövéssel. Egyszóval, fel bádogdobozokat ásni a kertbe! Ki mit tenne bele?

A nagy kékség

A formátumháború szele elérte kis hazánkat is. HD-DVD vs Blu-Ray. Természetesen nem nálunk fog eldőlni a Toshiba és a Sony harca, piacnak is parányiak vagyunk, úgyhogy nyugodtan hátradőlhetünk végignézve a piac kivéreztetését. Elég csak a túlélőt kivárni...

Nem is biztos, hogy el kell buknia valamelyiknek, noha a történelmi példák alapján ezidáig nem igen bírt el két párhuzamos formátumot a világ. Anno a VHS mellől kidőlt a Betamax ("Beta"), és az MP3 is győzeledelmeskedett az ATRAC felett. Érdekes megfigyelni, hogy mindkét esetben a Sony maradt alul... A MiniDisc sem váltotta meg a világot (habár a Philips DCC-jét legyőzte), de ez már az ATRAC dicstelenségének is a következménye. Ez van, a piaci és technológiai szelekció kíméletlen... Elsőként lássuk a versenyzőket!

HD-DVD

A szimpla verzió 15 GB-os, míg a képen látható dupla rétegű lemez 30 gigás. A 12 cm-es lemezek mellett 8 cm-es kistesók is léteznek. Szintén 405 nm-es lézerfény tapogatja le, ebben közös a két hordozó. Noha tárkapacitásában gyengébb kékfényű testvérénél, lépéselőnyre tett szert a gyártásban (lévén a DVD gyártási sorára lehet építeni), sőt egyelőre az árversenyt is vezeti. A Toshiba mellett legfőbb támogatója a Microsoft, amely az Xbox 360-nal fontos gyalogot küldött a táblára, de felsorakozott mellé még a Sanyo, az Intel, és egy rakás studió is. A fő kérdés, hogy kell-e nagyobb kapacitás, hiszen a Dolby TrueHD gyakorlatilag veszteségmenetesen tömöríti a hangot, és így megszűnhet a hátránya a Blu-val szemben.

Blu-ray

A Blu-ray vitathatatlan előnye, hogy több fér rá. Az egyrétegűre 25 GB, míg a duplára 50 (a 12 cm-es mellett szintén van 8 centis pici). Leginkább erre apellálnak a támogatói, de a tömörítetlen (L)PCM mellé könnyen felzárkózhatnak az egyre jobb codecek. Hátránya lehet, hogy a védőréteg vékonyabb, így a lemez sérülékenyebb társához képest (ez a miniatűrizálás ára...). No meg, hogy a tokja kisebb a DVD tokjánál (ez a Sony mindig mindent másként csinál, mint addig...), de ez lehet, hogy éppen előnye lesz egyesek szemében. A PlayStation3 komoly fegyver lehet a Sony kezében, de számos támogatót sikerült a kékség mögé állítani, mint például a Panasonicot, a Dellt, a HP-t, a TDK-t, a Pioneert és a kihagyhatatlan Apple-t.



Mint látható tehát, egyfajta technológiai harmadik világháborúnak vagyunk szemtanúi, de remélhetően nem lesznek komolyak a veszteségek. Bár sokáig a megegyezésben bízott a világ, egyelőre úgy tűnik, hogy a két fél párhuzamosan kezdte meg a világ meghódítását. Egyszóval, a vevők előrelátására van bízva, melyikbe vetik bizodalmukat. Természetesen a hibridlejátszókkal a nevető harmadik jár jól (elsőként az LG, de mások is készítik a combokat), illetve mi, a fogyasztók, ha tényleg hosszútávon megmarad a megosztottság. Amiért most rukkoltam elő ezzel a témával, annak egyszerű oka az, hogy ma konstatáltam, hogy az egyik kedvenc internetes boltomban feltüntek az első filmek Blu-ray-en, ami egyfajta zászlóbontás az új világ küszöbén. Persze nem kell félnünk, hozzánk minden megkésve bár, de törve is érkezik, úgyhogy ráérünk még a FullHD-s plazmák után kapkodni. Olyan ütemben fejlődik ma már minden, hogy már meg sem lepődhetünk, ha 1:1000000 kontrasztarányú OLED HDTV-vel, vagy éppen a HDTV 1920x1080p-as felbontásánál nagyobb Quad és CMO LCD-kkel rukkolnak elő. Lévén a csúcstechnológia mindig megelőzi az általános használatban elterjedt technológiákat, így van idő a szelekcióra. Mi meg még úgysem vagyunk teljesen "HD Ready"-k...

A lepényhal meg utoljára

Szombaton lepényhalat készítettem molnárné módra. Kopogott is a szemünk az ebéd végére, mivel az árához képest igencsak vékonykák voltak. Amolyan karcsúsító konyha volt az ebéd. A húsa érdekes (pozitív értelemben), zsírtalan, viszont a gerincről lefejtve igen vékony rétegű. Még szerencse, hogy volt egy zacskónyi francia édesség, karamelizált mandula csokoládéba mártva. Ha még azt is elárulom, hogy a hal mellé egy jó kis Edelweiss volt, akkor virtuális lincselésnek eshetek áldozatul...

Foglalkozási ártalom

Képregényadaptációk reneszánsza

Valahogy nagyon rákaptak mostanság a ronggyá olvasott comicokra a filmesek. Több-kevesebb sikerrel. Inkább kevesebbel... Ami kiemelkedő lett szerintem, az a Batman: Begins és a Sin City. A többi azonban felejthető. Lássuk tehát a közeljövő opuszait:


Ha már Hősök, íme egy szuperkuty, ami még rajzolva lehet éppen aranyos is, na de filmen... Nem akarok látatlanul az Underdog világáról nyilatkozni, de valahogy soha nem rajongtam a vásznon a beszélő állatokért. A trailer azt hiszem önmagáért beszél, részemről no comment. Frakcs!

A TMNT már ismeretesebb számunkra, hiszen ki ne nézte volna rajzfilmen, ahogy Szecska mester kiosztja a bugyuta nindzsa teknőcöket. Arról nem is beszélve, hogy a reneszánsz művészek neveit előbb tanultuk meg a mutáns zöld harcosokról, mint magukról a művészekről. Most tehát egészestés pizzazabálás vár ránk, de lehet, hogy ismét romlottkaját kapunk.


A teknőcök után jöjjenek az alakváltó robotok. A Transformers volt az egyetlen képregény, amit életemben olvastam, monjuk annak is csak egyetlen számát, amit minden nyáron átnyálaztam a Balcsin. Mit mondjak, nem voltam soha gépregényrajongó... A téma természetesen megfilmesítésért kiáltott. Miután hónapokig csak azt bámulták a trailerezők, hogy egy robotszerű izé szétzúzza az emberek egyik marsjáróját, most végre van új előzetes, amiben már röpködnek a tankok, és zúznak az Álcák. Optimus ruleZ!

A Pókember már a trilógiánál tart, így nem kell bemutatni. Venom mindig is a legkedveltebb antihősök közé tartozott, így sokan várják feszülten a folytatást. Én mondjuk az első kettőt sem láttam, és valahogy nem is vonz Tobey Maguire a négyzethálós latexében.

Ha már képregény, és megemlítettem a Sin City-t, akkor nem hiányozhat Frank Miller 300 című képregényének megfilmesítése sem. Leonidász és 300 spártai a piercinges Xerxész százezrei ellen. "...Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza." Nyílzápor, ocsmány szörszülöttek, spártai szuperhősök. És persze a Sin Cityből ismert lenyűgöző látványvilág. A Sin City folytatását azért jobban várom. Íme egy rakás trailer.

Végül jöjjön a már nálunk is futó lángfejű ízirájder, A szellemlovas. Nicholas Cage ismét a mélyponton, csak abban reménykedhetünk, hogy a készítők ezt direkt szánták ilyen bénának. Ha már rosszul is néz ki egy ilyen adaptáció, akkor komoly baj van. Mégiscsak a vizualitásról szól egy képregény...

Héroszok

Sorozatpremier ma este az ex-csigatévén. Az NBC nagysikerű újonca, a Heroes meglepő gyorsasággal jutott el hazánkba, és még a cím sem lett nagyon gáz (Hősök), szemben például a Dr. Csonttal (eredetileg ez Bones), amiért fordítójának minimum dijóbatörés jár. Meg annak, aki a Monty Python: Az élet értelmét éjfél utánra tette. De vissza a Hősökhöz.

Az alapsztori ismerős: ki ne akarna szuperhős lenni megfelelő szuperképességekkel? Minden gyerek álmodozik ilyesmiről. Most képzeljük mindezt a mai világban, ahol az átlagon felüli tehetséggel/ismertséggel/hülyeséggel rendelkezők minden pukiját fotósok és riporterek rögzítik. Nos tehát, ki akar még mindig repkedni vagy megjósolni a jövőt? Azt hiszem, amint kiderülne valakiről, hogy nem szokványos tulajdonságokkal van felvértezve, rögvest kiszállna a helyszínre egy CIA csoport és elhurcolnák a paprikásnokedlije mellől. Aztán valahol egy távoli bázison szétszednék ízekre, hogy kitenyészhessenek belőle egy csomó szupererős tengerészgyalogost. Maga a sorozat is megpróbálja elképzelni, mit érezhet egy csomó hétköznapi ember, amikor rádöbbennek, hogy valami nem stimmel velük. Idétlen szuperhős hacukákra persze ne számítson senki, nincs idő a megvarrásukra, hőseinknek (de most tényleg azok) ketyeg az óra, hogy megmentsék az emberiséget. Előzetesen ennyit, ma két rész, természetesen a pilottal kezdve.

Repör

Deák Tamás, alias Speak, jelentősebb hatást ért el az országimázs terén, mint Tony Curtis. Persze, nem biztos, hogy jár érte a "riszpekt". De azért "písz". A képre frakcsálva megtekinthető a No more war című 2003-as klipp, amelyben Varga Miki is égeti magát. "Szám tájmz, pípül mék ö vór..." Ha ettől nem hatódik meg és hagyja abba a "bizniszt" Bokros Gyuri, akkor semmitől. Egyébként Speak szintén az ikrek jegyűek táborát erősíti, úgyhogy a gemini faktor ismét lecsap a világra. "Jí, kamon. Detsz rájt!"