2007. ápr. 4.

Molnár Lajos elhagyja a sülyedő hajót




Nem meglepő, ámde kétségtelenül váratlan a hír, hogy Molnár Lajos egészségügyi miniszter lemond. Az ellentmondás oka, hogy nem volt olyan markáns előzmény, ami alapján előre lehetett volna látni, hogy az elkerülhetetlennek éppen most kell megtörténnie. Feltehetőleg tényleg apránként gyűltek a (vér- és izzadság-) cseppek abba a bizonyos pohárba, és a legutolsó a keddi összezördülés lehetett a miniszterelnökkel. A tét mindig is a több-biztosítós model bevezetése volt, s a legkomolyabb viták is ezen a téren voltak. Csak hogy ne legyenek (voltak egyáltalán?) illúzióink...

Az időzítés azért is érdekes, mert nemrég volt a Rabmadarak tisztújítása. Talán közrejátszott a döntésben, hogy Kuncze távozásával megrendült a "dózer-miniszter"
támogatás a. Vagy most, hogy egy orvos végzettségű (bár hogy ez mennyit ér esetében...) vállakozsó került a párt élére, már nincs is szükség markáns miniszterre, elég lesz egy robotpilóta is a kirakatban, aki majd elviszi a balhét, miközben távirányítással megy majd a "reform" folytatása. Bárhogy is van, egyelőre csak megcsócsálni sikerült a magyar egészségügyet, feltámasztani hamvaiból, nem.

Hogy mi a rövid ámde igen viharos miniszterség eredménye? Megmozdult ugyan az egészségügy állóvize, de semmi több. Sikerült vihart kelteni egy pocsolyában, amiből csak a zavarosság látszik egyelőre. Aztán, hogy kinek van kedve mindezek után átvenni a mélybe bukó bárka kormányrúdját, az még a jövő zenéje.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

én aztatat halottam, h idegileg kikészült. (szegényke)

Dr. Túra írta...

Mondjuk őt alapból is "pszichopatának" nevezték az orvoskollégák... :)

Névtelen írta...

pszichoapu:D