Mea culpa

Kissé leálltam. Minden értelemben. Jelen esetben ezen blog írásával, de másra is érthető. Például kezdem feladni az agyalást a világ dolgain, mert egyszerűen fáraszt. Már rég nem érdekel, ki ütött először, csak annyit szeretnék, hagyják már abba. A másra mutogatás már elrendelten ignoráltatik szinapszisaim útvesztőiben, s nem hat meg az sem, hogy "én kevésbé vagyok rossz". Embereket keresnének szemeim, de egyre kevésbé látom képmását az Emberrélettnek. Lassan összeszorul létem fölött ez a Város, egy önzabáló társadalom modern Babilonja, s néha már rám tör a gyilkos indulat, hogy ha összenyomni készül egy kerekeken guruló acélszörny gyomra. A közöny és az önzés lassan mindenkiből kihozza a szunnyadó Káint, ki egy ülőhelyért leölné embertársát, vagy pusztán azért, mert az nem úgy gondolkodik, mint ő. Az Ábelek nevét "lúzerekre" cserélte a közmegegyezés, s lassan kiszelektálódik a becsületes a nagy versenyben, hogy helyet adhasson a dicsőséges új embernek, ki semmi máshoz nem ért, csak hogy hasonló közepes képességű embertársaira támaszkodva taposson mások fejére. Csalódtam volna koromban? Közelsem. Mióta világ a világ, a nagy táblán csak részint cserélődnek a bábuk, a szabály ugyanaz, s az Ember kűzd bízva bízva, hogy a végelszámolásnál a rend helyre áll. Nem csalódottság ez, azaz az, de inkább azt mondanám, félek, lassan beszippant magába az a szürke massza, ami elhiteteti mindenkivel, nem képes jobbra. És félek attól is, középen maradok egymagamban, míg kettéválik a nyáj, egyik fehéret, másik feketét kiabálva. De ha jobban megnézem a dolgot, álldogál még néhány hasonszőrű, aki a valót látja s aként nevezi meg a színt, ahogy azt szeme agya felé interpretálja, nem pedig aszerint, minek kell látnia. Nem félek tehát, ha abban bízhatok, nem énvelem hal ki az utolsó ember a földről, mert akkor él még más hüvelyben is lélek, aki hasonlóan érez, mint én. Jó lenne ha olyan játékot játszana mindenki, hogy minden nap legalább egy jócselekedetet tesz a közösbe, amivel egy felebarátja napját egy pillanat erejéig bearanyozza. Az ügyesebbek játszhatnák úgy is, hogy közben nem is ártanak másnak... De addig is, míg eljön a Kánaán, vagy hiányában majd az Armageddon, húzom az igát s azt a lócát, mire fel kellett volna szegeztetnem, s ha majd utolsó párám kilehelem, remélem lekemnek nem kell majd szégyenkeznie...