Budapest reload

Ars poetica: "I don't design nice buildings - I don't like them. I like architecture to have some raw, vital, earthy quality."
/Zaha Hadid, The Guardian, 2006/


Nem tudom, ki hogy van vele, de a keserű tapasztalatok alapján én azt szűrtem le a modern építészettel kapcsolatban, hogy az embernek önkéntelenül is két dolog jut eszébe, ha meglát egy kortárs remekművet: 1. ilyet én is össze tudnék hányni egy számítógép segítségével, 2. a tervezőjét valami intézetbe záratnám, vagy rögtönítélettel dióba töretném. Természetesen nem állítom, hogy nem születhetnének innentől arrafelé jó építészek és jó alkotásaik, csak valahogy kevés ilyet találni. Vagy csak én nem értek eléggé korunk művészetéhez, és ezért nem tudom eldönteni két kockaépületről, hogy melyik a zseniális szellem, és melyik a gyenge utánzó terméke.
Be kell vallanom, hogy tulajdonképp egyáltalán nem szeretem az üvegmonstrum kockahalmazokat. Meg lehet kövezni érte, de én már csak ilyen menthetetlenül konzervatív vagyok. Hiába szemezek évek óta a Kálvin téri irodaházzal, vagy a MOMmal szemközti üvegdereglyékkel, noha szinte megszoktam a látványukat, szeretni mégsem tudom őket. Azazhogy, éppen az a baj, hogy megszokni sem tudom őket, egyfajta vizuális szálkaként hasítanak minduntalan a szemembe, akárhányszor rájuk vetem szemeim. És ez a legnagyobb baj. Mert lehet, hogy régen is megdöbbentette az újszerű építészet az adott kor emberét, de idővel megbékélt vele, mert rájött, hogy az értéket hordoz, és emberi. Mert egy monumentális épület lehet felemelően is nagy, mint egy csodálatos gótikus katedrális, meg összeroppantóan drabális is, mint a legtöbb mai épület. Úgy vettem észre, hogy az egyik jellegzetes tünet, ami alapján fel lehet ismerni a silány építészetet, az az, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja az adott épület illeszkedését a környezetéhez. Mi, hogy egy templom van azon a téren? Kit érdekel? Legjobb lenne lebontani, zavaróan ósdi, és a telket jól lehetne hasznosítani... Az ilyen gondolkodástól kiborulok, mert a gőgös individuum materiálisan is megjelenik az adott épületben és fejti ki hatását szinte kézzelfoghatóan.

Nagyon úgy tűnik, hogy Budapest is a modern építészet harcmezejévé válhat a nem is oly távoli jövőben. A félelmem pedig az, ha még eddig nem derült volna ki, hogy nem segíteni, hanem behódoltatni jönnek majd minket az üvegmonstrumok és betonkolosszusok. Az első ütközet a Szervita téren dőlhet el, amelynek rendezésére a legkülönfélébb ötletek születtek már. A maestra egy iraki születésű hölgy, bizonyos Zaha Hadid, aki nem is a kispályások közül való a maga Pritzker-díjával. Ettől függetlenül, arroganciája szinte süt az épületeiből, ahogy fittyet hány mindenre és mindenkire, s noha bizonyos vonalvezetései és megoldásai figyelemreméltóak, összeségében csak remélni tudom, hogy nem az ő egyik lázálma fog megvalósulni, mert sem egy üvegtoronyra, sem pedig egy oldalára fektetett óriás fülhallgatófejre nincs szükségünk a belvárosban. Egyébként sem értem, hogy miért kell külföldről hozni valakit, aki semmit nem tud és nem is akar tudni rólunk, a kultúránkról, és mint az elefánt a porcelánboltban, a maga képére akarja alakítani a mi élőhelyünket. Mert lehet, hogy Cincinattiban az emberek szeretik, ha az egymásra dobált kockák alatt kell sétálniuk, de én kötve hiszem, hogy egy felfordult vizicsiga olyan hűdejó közösségi teret hozna létre nálunk. Persze lehet, hogy mindezt csak én gondolom így, míg az Orco csoport, az Urbanissmus gittegylet, és mindenki más pedig felszabadítóként fogja üdvözölni a győzedelmes modernizmus bevonulását poros kishazánkba, de majd kiderül, hogy mi lesz. Úgysem a kisemberek döntenek ilyen kérdésekben, az ízlést diktálják, szépen lassan, hogy megérthessük, mi pedig szoktathatjuk majd a szemeinket az új világrend üvegkalickáihoz...

p.s. A Zindex szavazása vagy bunda, vagy tényleg én vagyok ódivatú ízléssel megáldva. Ez kell a népnek? Tessék szavazni! Aztán ne sírjon a szánk, ha megkapjuk a hőn áhított amőboidákat!